Drávacsepely, Dózsa György utca 41.

Drávacsepely
Dózsa György utca 41.

Felállítás1992

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.05.13. 16:21
Drávacsepelynek csak két utcája van. Az egyik az egyenes főutca a református templommal és lelkészlakkal (Vörösmarty Mihály utca). A másik az erre merőleges bekötőút (Dózsa György utca), amelynek egyik felén vannak házak, a másikon horgásztó húzódik. A két utca találkozásánál egy nagy térség van és itt áll egy emlékmű is.

Jókora négyszög alakú területet övez alacsony vaskerítés, belül térburkolat és pázsit van. Középen két hasáb magas obeliszket alkot. A legtetején egy turul ül. A nyugatra néző madár alatt a mai magyar címer van domborművesen, kőből faragva.

A talapzat négy oldalán négy fehér kőtáblán ezek a feliratok vannak:

1848 – 1849 SZABADSÁGHARC EMLÉKÉRE
ELSŐ VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAI
A II. VILÁGHÁBORÚ HŐSI HALOTTAI
1956-OS FORRADALOM EMLÉKÉRE

Vagyis ez az emlékmű most történelmünk négy eseményére emlékeztet. Viszont az emlékművön nevek, névsorok nincsenek. Azok körben, a füves részen találhatók. U-alakúra hajlított rézcsövekre kis réztáblákat tettek és mindegyiken egy név van. Az nincs odaírva, hogy melyik személy melyik történelmi esemény részese volt: azt nyilván a helyiek tudják.

A „Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa” tartalmazza az emlékművet „I-II. világháborús, 1848-as és 1956-os emlék” megnevezéssel és elkészültét 1992-re írja.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/monuments/search?keyword=&artist=&city=Dr%C3%A1vacsepely

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312228
Feltöltve
2018.05.13. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:24

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312229
Feltöltve
2018.05.13. 09:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:24

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312230
Feltöltve
2018.05.13. 09:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312231
Feltöltve
2018.05.13. 09:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/200 • ISO100

312232
Feltöltve
2018.05.13. 09:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:25

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312233
Feltöltve
2018.05.13. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:26

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312234
Feltöltve
2018.05.13. 09:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:26

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312235
Feltöltve
2018.05.13. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:27

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312236
Feltöltve
2018.05.13. 09:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ114/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:27

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312237
Feltöltve
2018.05.13. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312238
Feltöltve
2018.05.13. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:28

"Hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Település
Drávacsepely
Feltöltő
Azonosító
312239
Feltöltve
2018.05.13. 09:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.05.13. 09:28
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.05.13. 16:21
Keszthelyi Sándor publikálta "Hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.