Érd, Kálvin tér
További képek a Fotólistában

Érd
Kálvin tér
A református templom kertjében, az épület előtt.

Felállítás2017. szeptember 19.

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Göröntsér Vera
2018.05.11. 15:38
Érd városában, ugyanazon a napon két mellszobrot avattak. Mindkét megformált személyiség az 1848-as forradalom és szabadságharc, ill. az azt követő politikai események meghatározó egyénisége.: az avatás sorrendjében Széchenyi István és Kossuth Lajos.
A kettős szoboravatás híre annyiban lepett meg, hogy eszembe sem jutott volna, hogy a két történelmi személyiség valamelyikének akár nincs még emlék-szobra Érden. Ellenőriztem, ez mégiscsak így van, de az mindenképpen igaz, hogy lapunkon nem szerepeltek. Ebben az értelemben hiánypótlónak tekinthető a két kiemelkedő férfiú alakjának megörökítése.
A másik tény, ami megdolgoztatott, nem találtam semmiféle kapcsolódó alkalmat az avatások dátumát illetően. Előbb úgy tűnt, talán Széchenyi születési időpontja indokolhatja, de ezt el kellett vetnem, mivel mindkét talapzaton szerepel, hogy a szobrok felállítása (vagy pontosabban a szándék) 2017. május 10. lett volna. Az avatás ezek szerint késlekedett, de ennek okát nem sikerült megtalálni.

Széchenyi István szobrának felavatása után leplezték le Kossuth Lajos büsztjét a református templom kertjében. Az avató beszédben itt is kulcsszavakként szerepel a hazaszeretet, nemzet, A polgármester szavait a talapzat előlapján is olvasható, bár kiegészített Kossuth-idézet köré fűzte: „Legyen hű a nemzet önmagához; még mindent meg lehet menteni. *Veszve csak azon nemzet lehet, a mely lemondott önmagáról*.”

Kossuth Lajos (1802–1894) "magyar államférfi, a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, a Honvédelmi Bizottmány elnöke, Magyarország kormányzó-elnöke. A nemzeti függetlenségért, a rendi kiváltságok felszámolásáért s a polgári szabadságjogok biztosításáért vívott 19. századi küzdelem egyik legnagyobb alakja, a magyar szabadságharc szellemi vezére."
Életútjáról, tevékenységéről sok minden olvasható a Wikipédia szócikkében. Történelemformáló szerepe nem kevés vitát váltott ki élete során. Ismert, nem volt felhőtlen viszonya Széchenyi Istvánnal, de vitában állt Deák Ferenccel, ill. Görgey Artúrral is.
Mindezzel együtt történelmi szerepének megítélése szinte egyértelműen pozitív. Népszerűségét és ismertségét bizonyítja, hogy talán neki állították a legtöbb emlékszobrot itthon is, de akad példa külföldi alkotásra is.
Források:
http://erdmost.hu/2017/09/19/szechenyi-es-kossuth-szobrot-avattak/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Kossuth_Lajos

Kapcsolódó
Széchenyi István
Közös gyűjteményben
Kossuth-szobrok

Cím alapján hasonló

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
312034
Feltöltve
2018.05.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.11. 14:27

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
312036
Feltöltve
2018.05.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO80

312044
Feltöltve
2018.05.11. 14:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.11. 14:43

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
312035
Feltöltve
2018.05.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

312038
Feltöltve
2018.05.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

312039

312037

312040
Feltöltve
2018.05.11. 14:42

Göröntsér Vera 18.05.11. 14:42

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
312043
Feltöltve
2018.05.11. 14:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.11. 14:43

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
312041

312042

312033
Feltöltve
2018.05.11. 14:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.05.11. 14:27

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
476287
Feltöltve
2022.02.02. 06:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 44.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.02. 06:12

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
476288
Feltöltve
2022.02.02. 06:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 48.4mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.02. 06:12

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
476289
Feltöltve
2022.02.02. 06:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/125 • 80.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.02. 06:12

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
476290
Feltöltve
2022.02.02. 06:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/250 • 143.3mm • ISO360

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.02. 06:12

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
476291
Feltöltve
2022.02.02. 06:12
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/250 • 161.2mm • ISO280

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.02.02. 06:12

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517338
Feltöltve
2023.02.22. 10:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ38/10 • 1/400 • 7.2mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:58

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517339
Feltöltve
2023.02.22. 10:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 44.8mm • ISO140

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:58

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517340
Feltöltve
2023.02.22. 10:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ55/10 • 1/125 • 48.4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:58

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Érd
Feltöltő
Azonosító
517341
Feltöltve
2023.02.22. 10:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ56/10 • 1/250 • 89.6mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 23.02.22. 10:58
Összesen 21 fotó

Műlap története

23.09.30. 11:48
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
23.02.22. 10:58
4 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
22.02.02. 06:12
5 új fotót töltöttem a "Kossuth Lajos" műlaphoz
22.01.31. 14:14
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
21.10.05. 21:16
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.07.19. 11:12
Megérintettem a "Kossuth Lajos" alkotást
18.05.11. 15:38
Göröntsér Vera publikálta "Kossuth Lajos" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.