A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja

Budapest, XIV. kerület, Stefánia út 14

Budapest
XIV. kerület, Stefánia út 14

Felállítás1900. május 7.

Lechner Ödön (tervező)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2018.05.09. 15:23
I. Ferenc József császár és király 1869. június 18-án jóváhagyta a Földtani Intézet megalapítását. A Földtani és Geofizikai Intézet Art Geo palota megépítésére jeligés pályázatot írtak ki 1896-ban. Tizennégy pályamunka érkezett be, amelyeket a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet által felállított bizottság bírált el. Az első díjat a "Versenyezve haladunk" jeligéjű pályamű kapta, amely Lechner Ödön műve volt. Hauszmann Sándor kivitelezésében és Semsey Andor anyagi támogatásával 1898-1899-ben felépült a magyaros, szecessziós épület. Ünnepélyes átadására 1900. május 7-én volt.
„A Lechneri szecesszió virágmintázatának alapját a Huszka József által inspirált népi virágmotívumok adják, melyeket Lechner a saját formanyelvére dolgozott át”, ő maga tervezte az épület összes üvegablakát. Az ablaküvegek eredeti tervei megvannak, aminek alapján bármikor pótolni lehet azokat.
Az idézett részt a Földtani és Geofizikai Intézettől kaptam a hozzájárulásukkal, hogy megjelentethetem a Köztérképen. Köszönöm a hozzájárulást.
Források:
https://www.mfgi.hu/hu/node/41
Földtani és Geofizikai Intézet szóbeli és írásbeli tájékoztatója

Cím alapján hasonló

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311782
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:10
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311783
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:11
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311784
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:11
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/110 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:11
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311785
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/70 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:12
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311786
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/150 • ISO800

311787
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/120 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:12
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311790
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:13
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/140 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:13
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311796
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/17 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:14
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311797
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:14
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/17 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:14
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311798
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/110 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:15
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311805
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:16
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/85 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:16
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
311806
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2018.05.09. 15:17
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/110 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.09. 15:17
2016. május

"A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. alkotás fotói

Alkotó
Lechner Ödön (tervező)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333799
Feltöltve
2018.12.02. 15:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.12.02. 15:43
Összesen 13 fotó

Műlap története

20.06.23. 18:12
Megérintettem az "A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" alkotást
18.05.09. 15:23
Dénes Ildikó publikálta "A Földtani és Geofizikai Intézet bejárati üvegajtaja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.