Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu), Főút

A Gyilkos-tó keleti részén, az alsó kiömlés melletti zöldövezetben

Felállítás2014. szeptember 7.

Sántha Imre Géza
2018.05.03. 18:37
Székelyföld talán leglátványosabb üdülőtelepülésén az adminisztratív szempontból Gyergyószentmiklóshoz tartozó Gyilkostón, a Gyilkos-tó partján, a Békás patak kiömlésénél állították fel Szent István király egészalakos faszobrát. A szobrot Székesfehérvár város adományozta, az emlékmű talapzatán lévő felirat szerint, azzal a céllal adományozták ezt a szobrot, hogy megköszönjék a gyergyószentmiklósiak áldozatvállalását, mellyel őrzik és ápolják a székely város határában elesett honvédek emlékét, mely által megerősítik a két település összetartozását.
1944. szeptember 7-én hajnalban a székesfehérvári Magyar Királyi 3. Szent István Gyalogezred 159 hazát védő katonája életélt vesztette a gyergyói város közelében lévő un. Gac-oldalban egy szovjet előőrs betörése nyomán. A kommunizmus alatt csak titokban lehetett megemlékezni a hősök sírhelyén, de 1990-től a tömegsírnál együtt emlékeznek a helyiek a székesfehérvári küldöttséggel.
E Szent István-szobor ugyan nem az említett sírhely közelében áll, hanem közel az un. "1000 éves hatrához" (innen az egykori román-magyar határ mintegy 5 km.-re található) és Erdély egyik leglátogatottabb üdülőhelyét gazdagítja, a föléje emelt, zsindelyezett, egyedi építménnyel együtt.
Források:
https://www.feol.hu/hetvege/szent-istvan-szobra-all-a-gyilkos-to-partjan-1650690/

Közös gyűjteményben
Szent István-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu)
Feltöltő
Azonosító
311346
Feltöltve
2018.05.03. 18:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/90 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.03. 18:08

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu)
Feltöltő
Azonosító
311303
Feltöltve
2018.05.02. 22:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/56 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.02. 22:07

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu)
Feltöltő
Azonosító
311304
Feltöltve
2018.05.02. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/80 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.02. 22:08

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu)
Feltöltő
Azonosító
311305
Feltöltve
2018.05.02. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/170 • ISO64

311306
Feltöltve
2018.05.02. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ380/100 • 1/52 • ISO64

311307

311308
Feltöltve
2018.05.02. 22:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/105 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.02. 22:09

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu)
Feltöltő
Azonosító
311309
Feltöltve
2018.05.02. 22:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/1800 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.02. 22:09

"Szent István-szobor" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Gyergyószentmiklós-Gyilkostó (Gheorgheni-Lacu Roșu)
Feltöltő
Azonosító
311310
Feltöltve
2018.05.02. 22:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/850 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.05.02. 22:10
Összesen 9 fotó

Műlap története

18.05.27. 09:28
A "Szent István-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.27. 09:27
A "Szent István-szobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.03. 18:37
Sántha Imre Géza publikálta "Szent István-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.