Balatonalmádi, Petőfi Sándor utca 2-4.

Balatonalmádi
Petőfi Sándor utca 2-4.
Balatonalmádiban, a Petőfi és a Baross utcák kereszteződésében lévő téren, az Egészségház elött.

Felállítás2018. március 15.


Horváth László
2018.05.03. 08:36
A Balaton északi partjának második legnagyobb lélekszámú településén, Balatonalmádiban nemzeti ünnepünk alkalmából felavatták a város második köztéri szoborparkjában, az Almádi Pantheonban Dr. Óvári Ferenc (1858. máj. 3. - 1938. márc. 11.) ügyvéd, képviselő, a Balaton Szövetség alapítójának mellszobrát.
A budapesti egyetemen 1882-ben avatták jogi doktorrá. 1885-ben Veszprémben ügyvédi irodát nyitott, majd Veszprém város tiszti ügyésze és pénztárosa lett. 1892-től több ízben volt országgyűlési képviselő szabadelvű párti programmal. 1927-től a felsőház tagja. A Magyar Országos Tűzoltószövetség alelnöke, számos tűzoltóegyesületet szervezett. Nagy része volt Veszprém rendezésében és kultúrintézményeinek megteremtésében. Megalapította a Balaton Szövetséget, melynek ügyvezető alelnöke s közlönyének szerkesztője volt. "Szorgalmazta a Balaton északi partján egy vasúti pálya kiépítését, tevékeny előmozdítója volt több szakasz, így az Alsóörs–Veszprém vasútvonal megépítésének is." Fontosnak tartotta a gyermekvédelmet, ezért alapította meg a Zsófia Gyermek szanatóriumot Balatonalmádiban. "Felkarolta az első világháború idején a hadi árvákat, s 400 hadiárva gyermekről gondoskodott." Létrehozta az Almádi Kört, mely az Almádiban nyaralók társas és kulturális köre lett. "A kör első hozadéka a Kossuth szobor felállítása a Szent Erzsébet ligetben." A Balatonalmádi Öreg-hegy tetején található Óvári-kilátó - vagy ahogy az útikönyvek írják: Óvári messzelátó - is róla kapta a nevét. Emlékét tisztelettel őrzi az utókor.
Dr. Óvári Ferenc portréját Fáskerti Zsófi és Fáskerti István, az ország legismertebb kőfaragóművészei készítették fehér, süttői mészkőből. A talapzat
Az egészségház melletti parkban helyet kapó Almádi Panteonban - amely Veszeli Lajos festőművész ötlete alapján a P-Art Alapítvány és a és a helyi kulturális örökség bizottság összefogásából jött létre – a szobrok talapzatán elhelyezett tájékoztató táblákon ismertetik meg a járókelőkkel a történelmi személyiségek életútját.
Források:
https://www.veol.hu/vezeto-hirek/szobrokkal-tisztelegnek-balatonalmadi-nagyjai-elott-2248415/
http://pkkk.hunteka.ikron.hu:8080/monguz/media/UAU/2018/BA-2018-04.pdf
https://hu.wikipedia.org/wiki/%C3%93v%C3%A1ri_Ferenc_(%C3%BCgyv%C3%A9d)
http://www.helyismeret.hu/index.php?title=Dr._%C3%93v%C3%A1ri_Ferenc,_Balatonalm%C3%A1di_mec%C3%A9n%C3%A1sa



Cím alapján hasonló

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
311299
Feltöltve
2018.05.02. 21:39
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B500
ƒ51/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 18.05.02. 21:39

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
311282
Feltöltve
2018.05.02. 21:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B500
ƒ86/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 18.05.02. 21:10

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
311300
Feltöltve
2018.05.02. 21:43
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B500
ƒ60/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 18.05.02. 21:43

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
311283
Feltöltve
2018.05.02. 21:10
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B500
ƒ60/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 18.05.02. 21:10

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
311301
Feltöltve
2018.05.02. 21:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B500
ƒ43/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Horváth László 18.05.02. 21:50

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
326031
Feltöltve
2018.10.01. 18:10
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.01. 18:10

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
326032
Feltöltve
2018.10.01. 18:14
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.01. 18:14

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
326033
Feltöltve
2018.10.01. 18:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.01. 18:18

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
326034
Feltöltve
2018.10.01. 18:20
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.01. 18:20

"Dr. Óvári Ferenc" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Balatonalmádi
Feltöltő
Azonosító
326036
Feltöltve
2018.10.01. 18:23
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.01. 18:23
Összesen 10 fotó

Műlap története

22.10.23. 17:56
A "Dr. Óvári Ferenc" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.10.01. 18:23
1 új fotót töltöttem a "Dr. Óvári Ferenc" műlaphoz
18.10.01. 18:20
1 új fotót töltöttem a "Dr. Óvári Ferenc" műlaphoz
18.10.01. 18:18
1 új fotót töltöttem a "Dr. Óvári Ferenc" műlaphoz
18.10.01. 18:14
1 új fotót töltöttem a "Dr. Óvári Ferenc" műlaphoz
18.10.01. 18:10
1 új fotót töltöttem a "Dr. Óvári Ferenc" műlaphoz
18.05.03. 08:36
A közösség publikálta Horváth László "Dr. Óvári Ferenc" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.