Győr, Vasvári Pál utca 2.

Győr
Vasvári Pál utca 2.
A kórház I. emeletén kialakított arcképcsarnokban.

Felállítás2014. június 25.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
H.István
2018.05.14. 08:48
A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház első emeletének különböző pontjain domborműves emléktáblákat állítottak az intézmény egykori vezető főorvosai tiszteletére. Az alkotások portréit Lebó Ferenc győri szobrászművész készítette.

Az itt bemutatott alkotás a 3 darabos csoport jobb szélén látható. Az emléktábla felirata:
„DR. BUGONICS ELEMÉR
1942-2009
Pathológus főorvos,
a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház
főigazgató főorvosa
1991-2005"

„Dr. Bugovics Elemér a budapesti Orvostudományi Egyetemen 1967-ben szerzett általános orvosi diplomát. Egy év belgyógyászati gyakorlat után 1974-ig körzeti orvosként tevékenykedett. A megyei kórház Zrínyi utcai patológiai részlegénél 1974-ben kezdett dolgozni. 1981-től az Adeni Egyetem Patológiai és Igazságügyi Orvostani Intézetében dolgozott 4 évig, ahol a napi feladatok mellett elméleti és gyakorlati oktatómunkát is végzett. Hazatérése után a jogelőd Győr-Sopron Megyei Kórház patológiai osztályának Zrínyi utcai részlegét vezette. 1991-ben a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés – 5 évre – a kórház orvos igazgatójává, majd 1995-ben – újabb intézményvezetői pályázattal – határozatlan idejű főigazgató főorvosává nevezte ki."
Források:
https://www.youtube.com/watch?v=Wv7ftrIhQ40
http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/dr_bugovics_elemer_emlekere/2108403/

H.István műlapja


Cím alapján hasonló

"Dr. Bugovics Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310900
Feltöltve
2018.04.28. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 21:32

"Dr. Bugovics Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310901
Feltöltve
2018.04.28. 21:32
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 21:32

"Dr. Bugovics Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310902
Feltöltve
2018.04.28. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/20 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 21:33

"Dr. Bugovics Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310903
Feltöltve
2018.04.28. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 21:33

"Dr. Bugovics Elemér" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Győr
Feltöltő
Azonosító
310904
Feltöltve
2018.04.28. 21:33
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.04.28. 21:33
Összesen 5 fotó

Műlap története

18.05.14. 08:48
H.István publikálta "Dr. Bugovics Elemér" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.