Budapest, V. kerület, Egyetem tér

Alternatív, helyi címek:P. Dauner János SDB

Budapest
V. kerület, Egyetem tér
Az un. Egyetemi templom 10-es termében.

Felállítás2015

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.06.09. 08:46
Vendégeskedtünk az Egyetemi templomban a kórussal. Próbatermünk az ott működő kórus törzshelye, a 10-es volt. Igaz, akkor erről mit sem tudtam.
Már a kapcsolt lapon bemutatott dombormű kapcsán sok információt találtam, így a kapcsolatról is az ott felfedezett két dombormű között. Bosco Szent János a templom kórusának névadója, míg Dauner János a kórus alapítója.

A 2015-ben született cikk (első forrás) az akkor éppen 100 éve született kórusalapító szalézi szerzetesre emlékezik, az akkor aktualitást adó „Az én szerzetesem” című kampányhoz kapcsolódóan.
"Dauner János szalézi szerzetes éppen száz esztendővel ezelőtt, 1915 februárjában látta meg a napvilágot. A szaléziak nyergesújfalui algimnáziumában ragadta magával Don Bosco lelkülete, s egy életre elkötelezte magát a Jóisten és a fiatalok szolgálata mellett. 1936-ban tette le örökfogadalmát, majd 1942-ben szentelték pappá..." Pályáját végigkísérték a különböző kórusok, amiket ő alapított.

Nyugdíjazását követően (1975) meghívták az Egyetemi templomba kisegítő lelkésznek, ill. karnagynak. Néhány taggal alakult meg az új kórus, de tíz év múlva már közelítettek a 100-hoz. Olvasom: "...a zene volt az a „mézesmadzag”, mellyel Istenhez édesgette az ifjúságot"
Életútja sajátosan kacskaringós, mivel többek között a szalézi rendet is feloszlatták. Ennek részletei és a cikk írójának kapcsolódó, személyes élményei olvashatók a cikkben.
"..Amikor 2002 januárjában elhunyt, nagy űrt hagyott maga után, de mégis itt maradt... a kórus tagjai minden próbán találkozhatnak portréjával a papnevelő intézet 10-es termében. Az általa ültetett mag szárba szökkent, az általa alapított közösség szebbnél szebb gyümölcsöket terem..."

A 10-es terem falán látható portrét a szignó szerint Trischler Ferenc készítette. Az időpont sajnos ismeretlen, pontosabban nem találtam. 2015-ben fentiek szerint már a terem falát díszítette.
Források:
https://www.magyarkurir.hu/hirek/az-en-szerzetesem-dauner-janos-sdb/
https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-don-bosco-ifjusagi-enek-es-zenekar-alapitasanak-40-evfordulojat-unnepeltek

Kapcsolódó
Bosco Szent János

Cím alapján hasonló

"P. Dauner János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310721
Feltöltve
2018.04.27. 21:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.27. 21:30

"P. Dauner János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310716
Feltöltve
2018.04.27. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.27. 21:29

"P. Dauner János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310718
Feltöltve
2018.04.27. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1600

310717
Feltöltve
2018.04.27. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/13 • ISO1250

310719
Feltöltve
2018.04.27. 21:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.27. 21:29

"P. Dauner János" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
310720
Feltöltve
2018.04.27. 21:30
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.27. 21:30
Összesen 6 fotó

Műlap története

22.11.22. 13:09
Megérintettem a "P. Dauner János" alkotást
19.03.27. 17:31
Megérintettem a "P. Dauner János" alkotást
18.06.09. 08:46
Göröntsér Vera publikálta "P. Dauner János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.