Budapest, VIII. kerület, Illés utca 25.

Budapest
VIII. kerület, Illés utca 25.
A Fűvészkertbe a főbejáraton belépve, ha jobbra kerülünk, az Illés utca felöli részen.

Avatás2017. október 30.
Avatás1959

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.04.18. 18:44
A hír már az elmúlt évben elért, amikor kikristályosodni látszott a Mindszenty-szobor elhelyezésének kérdése. Józsefváros honlapján talált Előterjesztés foglalkozik ennek részleteivel, ami járulékosan az Ülő lány áthelyezését hozta magával. Az új alkotás tervezett helye az egykori börtön előtti tér ugyanaz, ami az egykori Józsefvárosi Műteremház, (korábbi korok művészi nemzedékeinek telephelye) előtt kapcsolódott valamikor ennek a szobornak az elhelyezéséhez. Ütközés, utóbbi háttérbe szorult, nem is említik.

A Mindszenty-alkotás elkészültéig igencsak sokat változott, ezzel együtt a lehetséges avatási időpontok is. A lányalak szobrát még sikerült itt találnom egy látogatáskor, majd kicsit később randa, zöld hálós csomagban a Fűvészkertben várta sorsa alakulását.
Érdeklődtem, kutakodtam, nem sok eredménnyel. A bíboros szobrának avatásakor ígéretet kaptam, ha avatására sor kerül a kertben, értesítenek. Eddig ez nem következett be (igaz, avatás sem volt).
Most arra jártam és benéztem. A csomagoló hálót lehántották és a szobor teljes szépségében pompázik a közeli gyepen.
Örültem is, de kis csalódást is éreztem. Hiszen a Fűvészkertben is érdeklődtem!?

Az alkotás címe szerintem nem egészen fedi a tartalmat. Pontosabban a lány ül, de a mozdulat , a "beállítás" szinte leplezetlenül azt sugallja, a szobrász célja a kicsit gömbölyded, ám leplezetlen idomok megmutatása, a női formák elénk tárása. De mi légyen egy művész célja?

Megérkezésemkor érdekvitám támadt egy rigóval. Szájában egy fűcsomóval egyáltalán nem szándékozott odébbállni, átadni a terepet. Ezek szerint – engedve a tavasznak, a dolgát végezte volna. Én féltem, hogy megijesztem, lassan kerülgettem a szobrot miközben fotóztam. Végül beszélgettünk és"megegyeztünk". Nem ment el, ő is keringett, de a "zsákmányt" nem engedte, nagy szükség lehet rá!
Források:
http://jvo.hu/tu_dokumentumok/4934_20160908_javaslat_emlektablak_es_emlekhely.pdf

Közös gyűjteményben
Gömbölyded formák

Cím alapján hasonló

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309426
Feltöltve
2018.04.17. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:04

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309427
Feltöltve
2018.04.17. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:05

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309428
Feltöltve
2018.04.17. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

309429
Feltöltve
2018.04.17. 12:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:05

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309430
Feltöltve
2018.04.17. 12:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:13

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309431
Feltöltve
2018.04.17. 12:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

309433
Feltöltve
2018.04.17. 12:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/200 • ISO80

309434
Feltöltve
2018.04.17. 12:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

309435
Feltöltve
2018.04.17. 12:13
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/60 • ISO80

309425
Feltöltve
2018.04.17. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:04

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309432
Feltöltve
2018.04.17. 12:13
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:13

"Ülő nő" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309424
Feltöltve
2018.04.17. 12:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.17. 12:04
Összesen 12 fotó

Műlap története

23.01.22. 09:13
Megérintettem az "Ülő nő" alkotást
18.11.10. 09:43
Megérintettem az "Ülő nő" alkotást
18.04.18. 18:44
Göröntsér Vera publikálta "Ülő nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.