A vallásszabadság emlékműve

Torda (Turda), Köztársaság tér 1 szám

Alternatív, helyi címek:Ad astra
Angol cím:Memorial of religious freedom

Torda (Turda)
Köztársaság tér 1 szám
A főtér nyugati részén álló római katolikus templom déli részén

Felállítás2018. január 13.


Sántha Imre Géza
2018.04.13. 23:49
Torda város főtéri templomában az 1568-as erdélyi országgyülés egyezménye kimondta, hogy "ne szidalmaztassék senki az religiótól mert a hit Istennek ajándéka". Ez a hivatalos tézis elsőként mondta ki Európában a vallásszabadság elvét, mely tartalmazta a saját értelmezés szerinti igehirdetés, a szabad prédikátorválasztás és a prédikátorok védelmének jogát, valamint kikötötte, hogy vallásáért senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés és senkit sem lehet hitbeli tanításért fogságba vetni vagy elhurcolni. Az egyezmény valójában négy "bevett vallásra" vonatkozott, a római katolikusra, a lutheránusra a kálvinistára és az unitáriusra, tehát a többi felekezetekre vonatkozó szabadságelv csak későbbi interpretáció. Ezt az 1568 januári történelmi eseményt tartja, a sajátosan erdélyi protestáns egyház, az unitarizmus megalakulásának alapjának, ezért is főként ők emlékeznek meg erről.
A 450-ik évfordulón, 2018 január 13-án a tordai templomban emlékeztek különleges ünnepi módon az unitáriusok és a meghívott többi erdélyi történelmi egyház, a polgári előljárókkal együtt. A templomi istentisztelet után az épület déli részén lévő téren felavatták, megáldották a vallásszabadság emlékművét, mely létra formában ábrázolja az emelkedést az ég fele, és lélek galamb formában szabadon száll tovább Isten fele. A kolozsvári szobász Liviu Mocan alkotásának (melyet kisplasztikaként is elkészített) eredeti címe az Ad astra, vagyis az 'ég felé'.
Források:
Rácz Norbert Zsolt: A vallásszabadség emlékművéről. Unitárius Közlöny (Kolozsvár). 28/2 szám. 2018 február.
https://kronika.ro/erdelyi-hirek/bmert-a-hit-istennek-ajandekar-a-vallasszabadsagot-unnepeltek-tordan
További linkek
http://szabadsag.ro/-/emlekmu-a-vallasszabadsag-450-evfordulojara-tordan




Cím alapján hasonló

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309209
Feltöltve
2018.04.13. 22:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ310/100 • 1/2000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:12

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309194
Feltöltve
2018.04.13. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/1400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:05

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309195
Feltöltve
2018.04.13. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ400/100 • 1/1600 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:05

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309196
Feltöltve
2018.04.13. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/1200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:05

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309198
Feltöltve
2018.04.13. 22:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ410/100 • 1/2000 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:06

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309199
Feltöltve
2018.04.13. 22:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ420/100 • 1/750 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:07

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309200
Feltöltve
2018.04.13. 22:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ490/100 • 1/1100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:07

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309201
Feltöltve
2018.04.13. 22:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:07

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309202
Feltöltve
2018.04.13. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ450/100 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:08

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309197
Feltöltve
2018.04.13. 22:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/1100 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:05

"A vallásszabadság emlékműve" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Torda (Turda)
Feltöltő
Azonosító
309203
Feltöltve
2018.04.13. 22:08
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ340/100 • 1/680 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.04.13. 22:08
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.04.13. 23:49
Sántha Imre Géza publikálta "A vallásszabadság emlékműve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.