Budapest, VI. kerület, Nagymező utca 1.

Állapot: Megrongálódott

Budapest
VI. kerület, Nagymező utca 1.
A templom előterében, a kaputól jobbra áll.

Felállítás1989

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.04.14. 09:30
A Szentlélek tiszteletére felszentelt Szent Teréz Plébániatemplom nagyobbrészt 1809-re készült el. Ezt követően folytatódott építése, a külső szobordíszek 1811-re készültek el. 1822-ben a templom titulusát Avilai Szent Terézre változtatták.
A templom – sokszor külső hatásokra – folyamatosan változásokon esett át. Ilyen volt az 1888-as felújítása, de később is történtek átalakítások.

Érdekes módon több szoborral bővült "kincsestára" az 1950-es évek vége felé (ld. Nagy Kovács Mária két gyönyörű alkotását ugyancsak az előtérben). Szent Rita szobra szolidan, kicsit hátrányos helyzetben áll itt, inkább csak kifelé menet tűnik fel. A szignó melletti jelzés szerint 1989-ben készült, de lényegében nem találtam konkrétumot, hogyan is került itt elhelyezésre, Vida Zoltán szobrászművész munkássága igencsak nincs dokumentálva, csak a szignóra támaszkodhatok.

Casciai Szent Rita a 14.-15. században élt, "egyszerűségben és istenfélelemben nevelték". Vágya az volt, hogy apáca lehessen, de férjhez adták. A házasságból két fia született.
Férjét nehezen, de végül sikerült mégis megnyerni hitének. Később azonban megözvegyült, férjét megölték. Rita féltette fiait, imáiban azért könyörgött, "az Úr vegye őket magához, mielőtt még az atyjuk halála miatti bosszú beszennyezné lelküket". A sorozatos tragédia hozta meg neki végül a lehetőséget, hogy régi vágya teljesüljön, kolostorba léphetett.
A választott klastromban azonban – mint özvegyet – háromszor elutasították, bejutása csodával határos. Vágya szerint Krisztus szenvedésében akart osztozni. Legendája szerint egy alkalommal, imája közben azt érezte, hogy a töviskorona egy tövise a homlokába fúródik. A seb elmérgesedett, innentől magányos volt, elkülönítették. Egy zarándoklat alkalmával imájára a seb látványa elmúlt, fájdalmait azonban megmaradtak.
Sebeibe és a sok munkába rövid élet után belehalt. Még életében szentként tisztelték. Halála körül újabb csodák történtek. "A hagyomány szerint Szent Rita az egészen kilátástalannak tűnő esetekben is képes segíteni, ezért a lehetetlenségek szentjének tartják."

Az alkotás Szent Ritát két gyermekével ábrázolja, kezében keresztet tart, amit melléhez szorít. Érdekes, mintha a tövis-okozta seb helyétől induló hasadás terjedne arcán. Az enyhén megrongálódott alkotás anyagát nem tudtam teljes biztonsággal megállapítani, gipsznek jelöltem (a helyszínen terrakottára gyanakodtam).
Források:
http://avilaiterezplebania.hu/a-templom-tortenete/
http://lexikon.katolikus.hu/R/Rita.html
http://www.katolikus.hu/szentek/0522.html
https://hu.wikipedia.org/wiki/Casciai_Szent_Rita

Cím alapján hasonló

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309170
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.13. 18:33
2017. április

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309169
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO500

309179
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

Göröntsér Vera 18.04.13. 18:34
2017. április

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309172
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/20 • ISO800

309178

309171
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.13. 18:33
2017. április

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309173
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ45/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.13. 18:34
2017. április

"Szent Rita" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
309174

309175

309176
Fotózva
2017. április
Feltöltve
2018.04.13. 18:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/10 • ISO800

309177

Összesen 11 fotó

Műlap története

23.03.20. 13:12
Megérintettem a "Szent Rita" alkotást
19.01.04. 12:38
Megérintettem a "Szent Rita" alkotást
18.04.14. 09:30
Göröntsér Vera publikálta "Szent Rita" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.