Budapest, III. kerület, Árpád fejedelem útja 94.

Angol cím:Flame of Peace

Budapest
III. kerület, Árpád fejedelem útja 94.
A szálloda előterében, a recepcióval szembeni egyik oszlop mellett.

Felállítás2015. február 6.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.04.12. 18:39
Többször jártam a szállodában és megkapott ennek az "emléknek", pontosabban a fából kialakított részének a harmóniája. Érzékeltem, hogy az alatta lévő kő/szikla-darab mennyire elüt ettől, nyilvánvalóan a mondanivaló függvényeként. Akkor csak annyira futotta, hogy a mellette kifüggesztett rézlapra pillantottam, a "béke" szóra és az adományozók neveire figyelve. A futólagos megfigyelés eredményeként én egy lant, vagy cselló tokját véltem látni és nyugodtan hagytam érlelődni a gondolatot: a zene az, ami a békét nyújtja, hiszen gyakran menekülök a zenébe nyugalmat, békességet keresve. Most pedig megérett bennem a kíváncsiság és sikerült le is fotózni az alkotást.

A cím: a Béke lángja (fantáziám téves irányba vitt). Az emlékmű leírásából: Arra hívja fel a figyelmet, hogy minden időben azonosan kell gondolkodni, beszélni és cselekedni – a Béke szellemében. A felső részről, ami tulajdonképpen egy lángot formál:a Béke szimbóluma. Jelentése: "a bátorság, az erő, a meleg, a szépség és az egyéniség". A kő "a keménységnek, az állhatatosságnak és a kitartásnak" a szimbóluma.
Az adományozók: Herta Margarete Habsburg-Lothringen és Sandor Habsburg-Lothringen.

A háttér: A "Béke lángja" szervezete. Alapítójuk a fenti két adományozó, Ausztriából indul és pl. Magyarországon is van szervezetük. Bővebben: https://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A9ke_L%C3%A1ngja_Egyes%C3%BClet
Honlapjukról (németből fordítva) "A béke lángjának a világbéke szimbólumává kell válnia, annak a küldetésünknek a megemlékezésében, hogy a gondolat, a szavak és a tettek érdekében békében dolgozzunk." http://www.flameofpeace.org/page.php?15

Az alapítók minden évben különböző országokba és szervezetekhez látogatnak el. Az ilyenkor (esetleg) átadott jelkép nem azonos (ld. Kiev, 2017: http://www.flameofpeace.org/plugins/autogallery/Gallery/2017-08_Ukraine_Kiev/Foto-1.jpg ) 2015-ben a szervezet, ill. képviseletében az alapítók Magyarországon jártak. "Óbudán" (ezek szerint itt) ünnepélyesen elhelyezték a Béke lángja szimbólumát, majd különböző programokon vettek részt. Ennek részletei a második forrásban olvashatók. 2016-ban az Országos Rabbiképzőben tettek látogatást, amiről a harmadik forrás számol be.
Források:
Az alkotás melletti ismertető szövege,
https://kozepsuli.hu/hercegi-par-budai-kozepiskolaba-elhozta-beket/
http://or-zse.hu/habsburgek2016-1.htm
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2018.04.12. 18:39
"This monument is a reminder and admonishment at the same times always to think, to speak, and to act in the spirit of Peace.
It is a symbol for Peece. The wood as symbol for courage, strength, warms, beauty and individuality.
The stone a symbol for hardness, steadfastness and perseverance."

Cím alapján hasonló

"Béke lángja" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308922
Feltöltve
2018.04.11. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.11. 17:26

"Béke lángja" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308923
Feltöltve
2018.04.11. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.11. 17:27

"Béke lángja" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308928
Feltöltve
2018.04.11. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/40 • ISO3200

308924
Feltöltve
2018.04.11. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

308925
Feltöltve
2018.04.11. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO1000

308926

308929
Feltöltve
2018.04.11. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO3200

308927

308930

Összesen 9 fotó

Műlap története

18.04.12. 18:39
Göröntsér Vera publikálta "Béke lángja" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.