Budapest, XXI. kerület, Duna dűlő

Budapest
XXI. kerület, Duna dűlő
A Daru-domb mellett a Dunaparton

Felállítás2018. április 7.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Domby
2018.07.30. 16:32
Az Országgyűlés 2014-ben határozatot hozott,hogy március 16-át, a nemzeti zászló és címer napjává nyilvánítja. Évente megemlékeznek erről a napról.

Az Országgyűlés Elnöke Kövér László a parlamenti ülés előtt így emlékezett meg erről a napról:
" Zászlónk és címerünk olyan szimbólum, amely kifejezi nemzetünk összetartozását, jelképezi szülőföldünkhöz fűződő kapcsolatunkat és magában hordozza az elődeinktől örökölt történelmi hagyományok tiszteletét. Amikor ma a nemzeti zászlóról és a címerről emlékezünk, azok előtt is tisztelgünk, akik ezen jelképeket magasba emelve életüket vagy szabadságukat áldozták hazánkért."

Csepelen egy impozáns nagyméretű /kb. 25-30 m. magas/ árbocon zászlót avattak. Eredetileg március 16-án, de az igen rossz időjárás miatt elhalasztották, az avatást. Az avatást április 7-én tartották meg a választás előtti napon. Ünnepélyes keretek között történt az alkotás avatása illetve megszentelése.

A későbbre halasztott avatási ünnepségen több ismert személyiség, politikus - Wittner Mária, Szász Jenő, Németh Szilárd, Borbély Lénárd,...- jelent meg. Több beszéd is elhangzott, melyek tartalmai a fentebb idézett tartalmával megegyezik.

A felavatott zászló szép környezetben,igen közel a Daru-dombhoz állították fel. Közvetlenül az alkotáshoz négy kb.2 méteres faragott fa oszlop található, melyeken a Trianoni szerződés alkalmával elcsatolt területekre emlékeztetnek.( Erdély,Délvidék,Felvidék,Őrvidék)
Források:
https://www.csepel.hu/component/k2/item/11103-sorsfordito-nap-zaszloavatas-a-daru-dombon

Domby műlapja


Cím alapján hasonló

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308758
Feltöltve
2018.04.09. 17:23
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 17:23

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308772
Feltöltve
2018.04.09. 20:07
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:07

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308773
Feltöltve
2018.04.09. 20:09
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:09

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308774
Feltöltve
2018.04.09. 20:11
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:11

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308775
Feltöltve
2018.04.09. 20:14
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:14

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308777
Feltöltve
2018.04.09. 20:20
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:20

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308778
Feltöltve
2018.04.09. 20:22
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:22

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308779
Feltöltve
2018.04.09. 20:24
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:24

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308780
Feltöltve
2018.04.09. 20:27
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:27

"Magyar zászló" c. alkotás fotói

Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308790
Feltöltve
2018.04.09. 20:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / VG120,D705
ƒ80/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Domby 18.04.09. 20:38
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.07.30. 16:32
A közösség publikálta Domby "Magyar zászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.