Szapáry Gyula sírhelye

Tiszabura-Pusztataskony, Ságvári Endre út
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Gróf Szapáry Gyula

Tiszabura-Pusztataskony
Ságvári Endre út
Pusztataskony közelében levő temető a kápolnájában, annak kriptájában.

Felállítás1995. szeptember 30.

Nem köztéri:Temető, sírkert
kalaposlány
2018.04.10. 19:24
Nagy István szolnoki szobrászművész gróf Szapáry Gyulát, Magyarország egykori miniszterelnökét ábrázoló domborművét, a Szapáry család állandó szálláshelyén, Pusztataskonyban, az általuk építtetett kápolna kriptájában, annak falán helyezték el, közel sírfeliratos márványtáblával lezárt kriptafülkéjéhez. Bronz domborművében a szobrászművész, egyéni kisugárzású művét alkotta meg, gróf Szapáry Gyula fényképein, festményein látható komoly, töprengő tekintete és arckifejezése, valamint életútja ismeretében. A dombormű alatt egy vörösréz táblán a gróf Szapáry Gyula 1832-1905 felirat olvasható.

A dombormű avatása, a gróf Szapáry Gyula halálának 90. évfordulója tiszteletére felújított kápolna, 1995. szeptember 30-án szombat délelőtt történt felavatása, felszentelése során történt meg. A felavatást Seregély István, a magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke, a felszentelést dr. Csordás Eörs, pápai prelátus végezte. Az eseményt az „előrenéz a jelen, ha tiszteli a múltját” szavakkal méltatta a volt kormányfő dédunokája, dr. Szapáry György.

Szapáry, muraszombati és szécsiszigeti gróf Szapáry Gyula, 1832-ben Pesten született. Pályafutását Jász-Nagykun-Szolnok megyében kezdte, Heves és Külső Szolnok vármegye első alispánja, majd főispánja volt, megalapította a megye gazdasági egyesületét. Kilencszer választották képviselővé. Követként hozzásegítette a várost Alcsi- és Tenke-puszta megvásárlásához, ahol a szolnoki gazdák földhöz tudtak jutni. Magyarország egykori (1890-92) miniszterelnöke, korábbi földművelés és pénzügyminisztere volt, aki fontos szerepet töltött be Jász-Nagykun-Szolnok vármegye és Pest-Buda közéletében valamint a Tisza szabályozásában. 1905-ben, Abbáziában hunyt el, majd a pusztataskonyi családi kriptában helyezték örök nyugalomba, ahol még öt rokona nyugszik. Nyughelyét 2006-ban a Nemzeti Sírkert részévé nyilvánították.

A pusztataskonyi kápolna felújítására azért került sor, mert a második világháborúban nagy károkat szenvedett. A bekövetkezett állagromlás olyan mértékű volt, hogy a hívők munkája és adományai már nem voltak képesek azokat helyrehozni. Ezt felismerve Tiszabura Önkormányzata, mely településhez hozzácsatolták Pusztataskonyt, egy alapítványt hozott létre a kápolna megmentésére, melynek kuratóriumi elnöke dr. Szapáry György, Szapáry Gyula dédunokája lett.

Pusztataskony, illetve Taskony, a Taksony személynév hangátvetéssel keletkezett változata. A településtörténetben már az Árpád-háziak ideje alatt szállásbirtokként megtalálható. Utolsó tulajdonos ura gróf Szapáry Gyula volt, akinek az itt elterült 3700 holdas birtokán központi major szerepet töltött be. Itt volt a Szapáry család állandó szálláshelye. A kápolna melletti nagy kastélyt és a vele szemben lévő kis kastélyt 12 holdas park vette körbe. A települést később Tiszaburához csatolták, de az itt élő emberek kiharcolták a településnév megtartását. Az 1992-ben még 400 lelkes település ma már 150 körüli lélekszámú. Mára a kastély épületek jelentős átalakításon mentek át, és a kis település szinte egyetlen munkahelyét biztosító intézmény működik benne.

A műemlék Szapáry kápolna és kripta megtekintését és a fényképezést, előre leegyeztetett időpontban, a bemutatással megbízott Váradi Lászlóné, Pusztataskonyból, számunkra lehetővé tette, és kedves ismertetésével gazdagította információinkat.
Források:
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1995_10/?query=szap%C3%A1ry%20k%C3%A1polna&pg=2&layout=s
https://hu.wikipedia.org/wiki/Szap%C3%A1ry_Gyula
http://epa.oszk.hu/03000/03002/00135/pdf/EPA03002_jaszkunsag_199202_3801_030-032.pdf
http://madosz.hu/remembrance/view?id=43
https://tisza-to.com/latnivalok/latnivalok-kicsit-tavolabb/27-szap%C3%A1ry-k%C3%A1polna,-pusztataskony
http://net.jogtar.hu/getpdf?docid=a06k1121.egk&targetdate=20060914&printTitle=Nemzeti+Eml%C3%A9khely+%C3%A9s+Kegyeleti+Bizotts%C3%A1g+k%C3%B6zlem%C3%A9nye&referer=http%3A//net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi%3Fdocid%3D99900043.TV
http://epa.oszk.hu/03000/03002/00135/pdf/EPA03002_jaszkunsag_199202_3801_030-032.pdf

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Szapáry Gyula sírhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308748
Feltöltve
2018.04.09. 14:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.09. 14:55

"Szapáry Gyula sírhelye" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308752

308750

308754

308751

308746
Feltöltve
2018.04.09. 14:55
Képinfó
Szignó a képen

Bejárat a kriptába a kápolnából.
Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308753

Gróf Szapáry Gyula kriptafülke sírfelirata
Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308756
Feltöltve
2018.04.09. 14:56

kalaposlány 18.04.09. 14:56
Gróf Szapáry Gyula kriptafülke sírfelirata

Adalék vagy máshol

"Szapáry Gyula sírhelye" c. alkotás fotói

Szapáry kápolna
Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308757
Feltöltve
2018.04.09. 14:56
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.09. 14:56
Szapáry kápolna

"Szapáry Gyula sírhelye" c. alkotás fotói

A műemlék kápolna emléktáblája
Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308755

Avatási kép.
Alkotó
Település
Tiszabura-Pusztataskony
Feltöltő
Azonosító
308747
Forrás
https://library.hungaricana.hu/hu/view/SzolnokMegyeiNeplap_1995_10/?query=szap%C3%A1ry%20k%C3%A1polna&pg=2&layout=s
Feltöltve
2018.04.09. 14:55
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 18.04.09. 14:55
Archív felvétel
Avatási kép.
Összesen 11 fotó

Műlap története

20.11.13. 14:53
A "Szapáry Gyula sírhelye" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.10. 19:24
A közösség publikálta kalaposlány "Szapáry Gyula sírhelye" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.