Kisléta, Petőfi utca 11.
Archív képek

Kisléta
Petőfi utca 11.
A gyermekotthon parkjában áll.

Avatás1978. március 29.

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
TundeK62
2018.04.09. 21:09
Amikor a Jármiban álló Takács Erzsébet szobrot fotóztam, és azután a szobrászművész alkotásainak adatait böngésztem, akkor láttam meg, hogy Debrecentől alig egy órányira is áll még egy műve.
Mivel az időjárás előrejelzés minden áprilisi hétvégére esőt jósolt, kivéve a választás napját, ezért kényszerűségből kivettem egy nap szabadságot, hogy eljussak, többek között Kislétára.
Az mondjuk gyanús volt, hogy sehol nem találtam meg, hogy pontosan hol is áll ez a mű, de a település nagysága, illetve kicsinysége miatt, igazán nem érdekelt, mert úgy voltam vele, úgyis meg fogjuk találni. És, persze úgy is volt, az egykori Gencsy kúria udvarán ott állt az életnagyságnál nagyobb szobor. Egy anya egy karon ülő csecsemővel, és a lábainál egy páréves másik gyerekkel.

Az intézmény egy zárt gyermekintézmény, amiről találtam egy blogbejegyzést az interneten:
http://kisleta.blog.hu/2014/12/25/penzes_laszlo_kisletai_apolo-gondozo_otthon_tortenetebol_reszanyag
Itt jól látszik a szobor is, a gyönyörű park közepén.
A fotók az utcáról, a kerítés túloldaláról készültek. Egyébként gondozottak nem voltak a kertben szerdán délután.

Csak a gyönyörű szobor, aminek van egy másolata Budapest 6. kerületében, egy óvoda udvarán, de ott bronzból.
Takács Erzsébet szobrász Kislétán élt egy ideig, és természetesen azon a blogoldalon, ahol az intézményről írtak, róla is van egy nagyon igényes és érdekes bejegyzés Pénzes Lászlótól: http://kisleta.blog.hu/2013/12/27/penzes_laszlo_takacs_erzsebet_szobrasz_kisletan_is_elt_es_alkotott
Források:
http://www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tkt/kortars-magyar-muveszeti/ch33s107.html
Benkő Gabriella Emese
2020.04.08. 12:47
"1978.03.29-én: Szoboravatás Kislétán
A kislétai gyermekotthon parkjában avatták fel Takács Erzsébet SZOT-díjas szobrászművész „Anya gyermekével” című alkotását. A süttői mészkőből készült két méter magas szoborkompozíció avatása alkalmából Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke mondott beszédet. "
Források:
https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/SzabolcsSzatmariSzemle_1978/?pg=374&layout=s
Szabolcs-Szatmári Szemle, (13. évfolyam) 1978 / 3. szám 105. oldal

TundeK62 műlapja

Közös gyűjteményben
Anya és gyermeke-szobrok

Cím alapján hasonló

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308616
Feltöltve
2018.04.08. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:02

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308615
Feltöltve
2018.04.08. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO640

308617
Feltöltve
2018.04.08. 00:03

TundeK62 18.04.08. 00:03

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308613
Feltöltve
2018.04.08. 00:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:01

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308620
Feltöltve
2018.04.08. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:06

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308618
Feltöltve
2018.04.08. 00:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:03

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308621
Feltöltve
2018.04.08. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:06

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308614
Feltöltve
2018.04.08. 00:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:02

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
308619
Feltöltve
2018.04.08. 00:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.08. 00:06

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
465591
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/70 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:47
2012. szeptember

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
465592
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/75 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:47
2012. szeptember

Archív fotók

"Anya gyermekeivel" c. alkotás fotói

Készül a szobor
Alkotó
Település
Kisléta
Feltöltő
Azonosító
489556
Forrás
Kelet-Magyarország, 1978. március 29. (35. évfolyam, 74. szám) 2 oldal. https://library.hungaricana.hu/hu/view/KeletMagyarorszag_1978_03/?pg=215&layout=s
Évszám
1978
Feltöltve
2022.06.17. 09:59
Képinfó
Alkotó a képen
(Takács Erzsébet)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 22.06.17. 09:59
1978, Archív felvétel
Készül a szobor
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.06.17. 09:59
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekeivel" műlaphoz
21.11.02. 10:47
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekeivel" műlaphoz
21.11.02. 10:47
1 új fotót töltöttem az "Anya gyermekeivel" műlaphoz
20.04.08. 12:47
Az "Anya gyermekeivel" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.04.09. 21:09
TundeK62 publikálta "Anya gyermekeivel" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.