A II. világháború leveleki áldozatai

Levelek, Kossuth Lajos utca 2.

Levelek
Kossuth Lajos utca 2.
A település főterén áll.

Felállítás1990

TundeK62
2019.03.09. 22:53
Levelek nevű nagyközség Szabolcs Szatmár Bereg megye középpontjában fekszik. Az odalra 2010-ben került fel az első alkotás onnan, Kő Pál Boronása. 2018 tavaszán nekem is sikerült arrafelé eljutnom, és meglepve tapasztaltam, hogy további köztéri művészeti alkotások is vannak ott.
A településről szóló történeti leírás 1330-ban szakad meg. A honlapjuk még kevesebb támpontot ad: http://www.levelektelepules.hu/
A nevezetssségek között a három legnagyobb felekezet templomát sorolták fel, és egyetlen szobor és emlékmű nem szerepel a wikipédiás leírásban, és a falu honlapján sem.
Azt le tudtam az elég nagy emlékműről olvasni, hogy 1990-ben állították fel, de az alkotói szignó nem nagyon mond semmit. A dombormű barnára van festve, ezért nem lehet látni az anyagát.
Az emlékmű hátoldalán 40 nevet soroltak fel, akik elhunytak a második világháborúban. Külön megemlítik a holokauszt áldozatait is, nevek felsorolása nélkül. A szignó talán OS, vagy SO. Természetesen sok mindent elkövettem az adatok előkerítéséért. Tucatnyi telefonhívás után sem találtam segítséget a településen, aki tudta volna, ki alkotta az emlékművet.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Levelek

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A II. világháború leveleki áldozatai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Levelek
Feltöltő
Azonosító
308556
Feltöltve
2018.04.07. 18:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.07. 18:37

"A II. világháború leveleki áldozatai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Levelek
Feltöltő
Azonosító
308557
Feltöltve
2018.04.07. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.07. 18:38

"A II. világháború leveleki áldozatai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Levelek
Feltöltő
Azonosító
308558
Feltöltve
2018.04.07. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/125 • ISO80

308559
Feltöltve
2018.04.07. 18:38
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

308560
Feltöltve
2018.04.07. 18:38
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/50 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.07. 18:38

"A II. világháború leveleki áldozatai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Levelek
Feltöltő
Azonosító
308561
Feltöltve
2018.04.07. 18:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.07. 18:39

308562

308563
Feltöltve
2018.04.07. 18:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.04.07. 18:41

"A II. világháború leveleki áldozatai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Levelek
Feltöltő
Azonosító
308564
Feltöltve
2018.04.07. 18:41
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

308565

423985
Fotózva
2018. június
Feltöltve
2020.11.10. 15:09
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/500 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 15:09
2018. június

"A II. világháború leveleki áldozatai" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Levelek
Feltöltő
Azonosító
465982
Fotózva
2011. augusztus
Feltöltve
2021.11.03. 13:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ800/100 • 1/250 • 8.9mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.03. 13:54
2011. augusztus
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.07.19. 13:15
Megérintettem az "A II. világháború leveleki áldozatai" alkotást
21.11.03. 13:54
1 új fotót töltöttem az "A II. világháború leveleki áldozatai" műlaphoz
20.11.10. 15:09
1 új fotót töltöttem az "A II. világháború leveleki áldozatai" műlaphoz
19.03.26. 23:10
Az "A II. világháború leveleki áldozatai" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.03.09. 22:53
TundeK62 publikálta "A II. világháború leveleki áldozatai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.