Budapest, VI. kerület, Hajós utca 9.
További képek a Fotólistában

Budapest
VI. kerület, Hajós utca 9.
A címen lévő ház homlokzatán.

Felállítás1886

Göröntsér Vera
2018.05.14. 18:03
1884-ben nyitott meg a kilenc éven át épült Magyar Királyi Operaház reneszánsz stílusban épült épülete, ami Ybl Miklós egyik legismertebb műveinek egyike. Ezt követően az építész befektetésként két egymás mellett lévő szabad telket vásárolt meg az elkészült palota melletti utcában a 7. és a 9. szám alatt, ahol egy-egy négy emeletes bérházat épített. Utóbbi domborművei már közel 10 éve szerepelnek a lapon. A 7-es számú ház a "kis mostoha", holott a homlokzaton (a szomszéd frízével egy vonalban elhelyezkedő) domborművei – ha nem is olyan "beszédesek", mégis szépek és egyediek.

Megjegyzés: a tervezés, építés körülményei érdekesek, nem véletlen, hogy a két ház tervei egy tervrajzon szerepelnek. Bővebb információk olvashatók erről az első forrás cikkében, autentikus leírásban.
Ide kapcsolódik még, nemrégiben találtam néhány fényképet az Urbanista (index.hu) oldalán pontosabban egy 2014-ből származó cikket, ahol az épületbelső, néhány lakás mai állapotát (és elérhető árfekvését) is bemutatták (nagyon szépek, a cikk tanulságos). https://index.hu/urbanista/2014/12/09/ybl_miklos_elado_ingatlan_muemlek/

A szomszédos ház homlokzatán tehát a harmadik és negyedik emelet között egy fríz húzódik (ld. a kapcsolt lapot), a 9. számú házon ugyanebben a vonalban ablaktengelyenként egy-egy tondó ékesíti a ház előoldalát. Az Ybl Miklós Virtuális Archívum adata szerint a szobrászati díszítések Sommer Ágost (August Sommer) coburgi származású szobrász nevéhez köthetők.

A tondók első benyomásra az évszakokat ábrázolják. De jogos a kérdés, miért van öt kerek dombormű, hogy került közéjük a szerintem nyilvánvalóan Zeuszt megjelenítő középső, ill. akkor az évszakok miért éppen ebben a sorrendben helyezkednek el a homlokzaton?
Talán sikerült közelebb jutni a megfejtéshez. Zeuszhoz ragaszkodom, ami természetesen a görög mitológia felé visz, ahol az évszakok istennői, a Hórák, akiket alapvetően csak három évszaknak megfeleltethetően szokták ábrázolni (ez egyelőre újabb bonyodalom). Kicsit tovább kalandozva született meg a "felmentő" találat. Eleinte csak két évszak volt ismert, így a tavasz, Thallo, a virágzás és az ősz, Karpo, a gyümölcsözés istennője (két szélen). Később hozzájuk társult a nyár, Auxó, a növesztő, ill. gyakran négyet is ábrázolnak, bár (olvasom), "a telet, mint a természet álmát, nem tekintették évszaknak."
Források:
http://ybl.bparchiv.hu/temak/ybl-miklos-berhazai
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=735
http://www.romaikor.hu/vallas_es_mitologia/gorog___romai_istenek/masodrendu_istenek/cikk/a_horak https://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%B3r%C3%A1k

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ybl-bérház tondói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308127
Feltöltve
2018.04.02. 11:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.02. 11:43

"Ybl-bérház tondói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308120
Feltöltve
2018.04.02. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.02. 11:42

"Ybl-bérház tondói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308119
Feltöltve
2018.04.02. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Tavasz, virágzás
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308122
Feltöltve
2018.04.02. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Nyár, növesztő
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308123
Feltöltve
2018.04.02. 11:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.02. 11:43
Nyár, növesztő

"Ybl-bérház tondói" c. alkotás fotói

Zeusz
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308125

Tél, az "álom"
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308124

Ősz, gyümölcsözés
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308126

308121
Feltöltve
2018.04.02. 11:42
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.02. 11:42

Adalék vagy máshol

"Ybl-bérház tondói" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
308118
Feltöltve
2018.04.02. 11:42
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.04.02. 11:42
Összesen 10 fotó

Műlap története

23.04.24. 13:44
Megérintettem a "Ybl-bérház tondói" alkotást
18.05.14. 18:03
Göröntsér Vera publikálta "Ybl-bérház tondói" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.