Tatabánya, Liget sor 15.

Alternatív, helyi címek:Dr. Szabó Ignác (1868-1945) a MÁK RT. főorvosa

Tatabánya
Liget sor 15.
A Ligeti-tó Népház felőli sétánya mentén

Felállítás2018. március 19.

Tarjáni Antal
2018.03.22. 00:32
Szabó Ignác a bécsi egyetemen szerzett orvosi diplomát 1893-ban, majd rövid dorogi szolgálat után került Alsógalla-Bányatelepre 1898-ban a MÁK RT. szolgálatában mint bányaorvos.
Szabó Ignác a semmiből megszervezte a bányatelep egészségügyi ellátását.
Az első, mindössze 14 ágyas tatabányai kórház 1900. év folyamán nyílt meg. Az ún. régi bányakórházban 1905-ig további két orvost vettek fel, így az századfordulót követően Szabó Ignácot, mint rangidős doktort, bányafőorvosnak nevezték ki. 1905-re a kórháznak már 12-12000 fő egészségügyi ellátásáról kell gondoskodni. Az általa létrehozott új kórház az ezredfordulóig szolgálta a várost. Hithű katolikus volta ellenére zsidó származása miatt számos esetben kellett az internálástól megmenteni családjával együtt, s így került 1944 végén Pestre, ahol az ostrom alatti folyamatos műtések között diftériás fertőzést kapott, melybe belehalt.

"Szabó Ignác bányafőorvos munkássága megmaradt a tatabányaiak emlékezetében. Ezt bizonyítja, hogy 1996-ban Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata díjat nevezett el róla, amit minden évben az egészségügy- és szociális területen kiemelkedő munkát végzett dolgozóknak ítélnek oda. 2015-ben a bányafőorvosról nevezték el az egykori bányakórház közelében található egyik utcát. Ugyanitt 2016. szeptember 21-én emléktáblát avattak tiszteletére. Az avatáson jelen volt az unokája, Szabó István Oscar díjas filmrendező is."

Mellszobrának avatása 4. a Tatabánya MJV. Önkormányzata által 2017-ben létesített Ligeti-tó parti szoborparkban.
Források:
http://ntf.hu/index.php/2017/03/08/szabo-ignac-es-utodai-egy-banyaorvos-csalad-tortenete-tatabanyan-1898-1945/
https://www.kemma.hu/kozelet/helyi-kozelet/igy-emlekezett-tatabanyara-ma-80-eves-szabo-istvan-968823/

Tagi gyűjteményben
Tatabányai szobrok
Közös gyűjteményben
Magyar orvosok szobrai

Cím alapján hasonló

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307328
Feltöltve
2018.03.21. 23:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ100/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:53

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307329
Feltöltve
2018.03.21. 23:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ100/10 • 1/200 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:53

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307330
Feltöltve
2018.03.21. 23:53
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ80/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:53

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307331
Feltöltve
2018.03.21. 23:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:54

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307332
Feltöltve
2018.03.21. 23:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ63/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:54

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307333
Feltöltve
2018.03.21. 23:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ63/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:54

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307334
Feltöltve
2018.03.21. 23:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ63/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.21. 23:54

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307335
Feltöltve
2018.03.21. 23:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ63/10 • 1/250 • ISO100

307336

Kép az avatáson készült, a szobor mellett az unoka Szabó István filmrendező, majd Menasági Péter szobrász, az alkotó és Bársony László bányamérnök, az OMBKE Tatabányai Szervezetének elnöke.
Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
307338
Forrás
Szapu György felvétele
Feltöltve
2018.03.22. 11:44
Képinfó
Alkotó a képen
(Menasági Péter)
Avatást látunk
EXIF információk...
Canon / Canon EOS 1300D
ƒ71/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.03.22. 11:44
Kép az avatáson készült, a szobor mellett az unoka Szabó István filmrendező, majd Menasági Péter...Teljes szövegKép az avatáson készült, a szobor mellett az unoka Szabó István filmrendező, majd Menasági Péter szobrász, az alkotó és Bársony László bányamérnök, az OMBKE Tatabányai Szervezetének elnöke.Kevesebb szöveg

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342401
Feltöltve
2019.02.10. 09:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:46

"Szabó Ignác dr." c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Tatabánya
Feltöltő
Azonosító
342402
Feltöltve
2019.02.10. 09:46
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/500 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.02.10. 09:46
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.02.11. 12:23
A "Szabó Ignác dr." műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.02.10. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Szabó Ignác dr." műlaphoz
19.02.10. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Szabó Ignác dr." műlaphoz
18.03.22. 00:32
Tarjáni Antal publikálta "Szabó Ignác dr." c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.