Vál, Haraszthy Pincészet

Alternatív, helyi címek:Szeretet, LOVE
Angol cím:Love

Vál
Haraszthy Pincészet
Petőfi Sándor utcán kell felfelé haladni, majd balra a Mária...Teljes szövegPetőfi Sándor utcán kell felfelé haladni, majd balra a Mária Anna-pusztai úton (itt tábla jelöli a helyes irányt) és a Haraszthy pincészet épülete előtt a szőlőben egy dombtetőn található pazar kilátással.Kevesebb szöveg

Felállítás2017. szeptember 1.

Göröntsér Vera
2018.03.12. 17:02
A tél azzal telt, a háttérben dolgozott a gondolat, mikor-hogyan jutok én el ezt a sajátos alkotást megörökíteni. A hírek elértek, de az avatásról már eleve lecsúsztam... Nagy kérdőjelek dolgoztak bennem. Az út Válba körülményesnek tűnt, de most kiderült, mindössze egy átszállás... Nagy lassan elérkezett a tavasz (vagy annak előszele). Az első napsütésnél próbát tettem. Amire nem számítottam, a buszról leszállva a kis kaptatót rejtő úton szépen fel lehet sétálni (hosszú!), de utána megszűnt a civilizáció, nem volt út és a föld (itt termőföld) gyalogost nem-igen látott, kizárólag munkagépek nyomát láttam az időnként láposnak tűnő, cuppogó talajon, aminek nem kis részét "hazahozta" a cipőm.

A szobrot egy házaspár vásárolta meg, a terület pedig egy kiterjedt bortermelő vállalat része, tehát magántulajdon, de minden kerítés nélkül. Az alkotás egy kis dombon áll, amit murvával szórtak le. Az avatás idején, ill. azt követően sátrak vették körül és (hallom), oda járt mindenki a környékről.
A magyar elektronikus sajtó szerint a szobor két felnőtt alakja egymásnak háttal ül, a "bennük élő gyerekek" egymás felé nyújtják a kezüket.
Sokat hezitáltam, a címen; könnyű az angoloknak, ahol a "love" egyaránt szerelmet, de szeretetet is jelenthet.

A szobor a 2015-ös Burning Man fesztiválon (Nevada), ahol 1986 óta "a művészi önkifejezés és a kreativitás legkülönlegesebb példái jelennek meg" mutatkozott be, ahová meghívást kapott.
A fesztivál honlapján egy olyan leírást találtam, ami közelebb áll ahhoz, ahogy én az alkotást értelmezni véltem. Mert miért ül egymásnak háttal két szerelmes, miért támasztja meg kezével gondterhelten fejét a férfi, miért borul térdére, két kezével arcát eltakarva a nő?

A fesztivál összefoglaló ismertetője szerint az alkotás egy férfi és egy nő konfliktusát, míg egyben az emberi természet ellentmondását mutatja. Az acél drótból formált felnőtt szereplők mint valami fém ketrecek magukban hordozzák belső énjükként a bennük élő gyermeket. Utóbbiak figurája a leírás szerint áttetsző, amit én személy szerint nem láthattam, de ahogy közeledik az éjszaka, a két egymás felé kezüket nyújtó gyermek "ragyog" (világít). Ők a tisztaság és az őszinteség szimbólumai, ami egyben esély arra, hogy összehozza az embereket.
Ezt a jelenséget örökíti meg a youtube-n elérhető videó: https://www.youtube.com/watch?v=QEDlIFZG6UI&t=2s

Epilógus: a helyi lapban a polgármester felhívását olvastam (utolsó forrás), ami szerint figyelmezteti az oda látogatókat, hogy a szobor magánterületen van és magántulajdonnak számít. Mint írja, a szobor "nem játszótér, hanem műalkotás! Ne másszanak fel rá..."
Ugyanitt olvasom, a házaspár további alkotások megvásárlását tervezi.
Források:
http://nepszava.hu/cikk/1139363-szerelem-szobrot-avattak-fel-valon---foto
http://www.origo.hu/kultura/20170828-lelegzetelallito-monumentalis-mualkotas-erkezett-love-neven-magyarorszagra.html
https://librarius.hu/2017/09/01/nap-fotoja-10-meter-magas-szerelem-drothuzalokbol/
http://val.hu/documents/valinfo-2017-09-21.pdf
További linkek
Az alkotó további munkáiról: https://vesti-ukr.com/odessa/207304-arkhanhel-co-cmartfonom-ukracit-kryshu-odecckoho-zavoda
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2018.03.12. 17:02
"LOVE is a sculpture by Alexandr Milov. It demonstrates a conflict between a man and a woman as well as the outer and inner expression of human nature. The figures of the protagonists are made in the form of big metal cages, where their inner selves are captivated. Their inner selves are executed in the form of transparent children , who are holding out their hands through the grating. As it’s getting dark (night falls) the children chart to shine. This shining is a symbol of purity and sincerity that brings people together and gives a chance of making up when the dark time arrives."
https://burningman.org/culture/history/brc-history/event-archives/2015-event-archive/2015-art-installations/

Cím alapján hasonló

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305809
Feltöltve
2018.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:14

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305808
Feltöltve
2018.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1600 • ISO80

305814
Feltöltve
2018.03.10. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:16

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305819
Feltöltve
2018.03.10. 21:17

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:17

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305817
Feltöltve
2018.03.10. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

305818

305810
Feltöltve
2018.03.10. 21:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:14

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305811
Feltöltve
2018.03.10. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:15

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305812

305813
Feltöltve
2018.03.10. 21:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:15

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305815
Feltöltve
2018.03.10. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.10. 21:16

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
305816

324508
Feltöltve
2018.09.17. 21:48
EXIF információk...
Apple / iPhone 5s
ƒ11/5 • 1/1026 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.09.17. 21:48

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
324507
Feltöltve
2018.09.17. 21:48
EXIF információk...
Apple / iPhone 5s
ƒ11/5 • 1/441 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.09.17. 21:48

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
324506
Feltöltve
2018.09.17. 21:47
EXIF információk...
Apple / iPhone 5s
ƒ11/5 • 1/351 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.09.17. 21:47

"Szerelem" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Vál
Feltöltő
Azonosító
324505
Feltöltve
2018.09.17. 21:47
EXIF információk...
Apple / iPhone 5s
ƒ11/5 • 1/760 • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szapet 18.09.17. 21:47
Összesen 16 fotó

Műlap története

18.09.17. 21:48
1 új fotót töltöttem a "Szerelem" műlaphoz
18.09.17. 21:48
1 új fotót töltöttem a "Szerelem" műlaphoz
18.09.17. 21:47
1 új fotót töltöttem a "Szerelem" műlaphoz
18.09.17. 21:47
1 új fotót töltöttem a "Szerelem" műlaphoz
18.09.17. 21:43
A "Szerelem" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.03.12. 17:02
Göröntsér Vera publikálta "Szerelem" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.