I-II. világháborús emlék és Országzászló

Szigetszentmiklós, II. Rákóczi Ferenc utca
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Hősi emlékmű

Szigetszentmiklós
II. Rákóczi Ferenc utca
A Lakitelek főútján a Szilvás és a Cseresznyés utca közötti kis téren áll az alkotás.

Felállítás1941

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Ády
2018.07.27. 12:35
Eredetileg egy Ereklyés Országzászlóval kombinált emlékmű állt a területen amit 1938-ban avattak fel.
"A csepelszigeti lakihegyi rádióleadóállomás közelében is vasárnap avatták fel az Országzászlót és a hősi emlékművet. Az Ereklyés Országzászló Nagybizottsága képviseletében vitéz dr. Horváth Béla székesfővárosi főjegyző mondott avatóbeszédet."

Nem tudni miért, de az országzászlót lebontották és 1941 körül egy lényegesen szerényebb emlékműre építették át. Feltételezhetően a rendszerváltás után kapta a márványtáblát amin már a II. világháborús kiegészítést is kapott.

2017-ben I. Világháborúban elhunyt magyar, lakihegyi katonák emlékművét és környezetét felújították amit a Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság támogatta.

Felirat az emlékművön:
"Ez a föld melyen annyiszor
Apáink vére folyt"
Nem felejtünk
Adassék örök dicsőség
az I. és a II. világháborúban
elesett mártíroknak.
Bálint János
Tizedes
Bán János
Csemák Béla
Zámbó Mihály FMI
Források:
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1732
Magyar Országos Tudósító, 1938. május 23. hétfő (20. évfolyam 115. szám)

Ády műlapja

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305607
Feltöltve
2018.03.08. 18:49

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.08. 18:49

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305606
Feltöltve
2018.03.08. 18:48

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.08. 18:48

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305605
Feltöltve
2018.03.08. 18:43

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.08. 18:43

305604

305603
Feltöltve
2018.03.08. 18:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.08. 18:42

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305638
Feltöltve
2018.03.09. 11:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.09. 11:32

Archív fotók

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Az első lebontott alkotás.
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305650
Forrás
http://drbarabasbotond.hu/2016/12/09/palyazunk-az-emlekmu-renovalasara/
Évszám
2016
Feltöltve
2018.03.09. 12:13
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.09. 12:13
2016, Archív felvétel
Az első lebontott alkotás.

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Az alkotás még felújítás előtt
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305639
Forrás
Google utcakép
Feltöltve
2018.03.09. 11:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.09. 11:33
Archív felvétel
Az alkotás még felújítás előtt

"I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. alkotás fotói

Fotó: Kavarnyik Ferenc
Település
Szigetszentmiklós
Feltöltő
Azonosító
305641
Forrás
http://www.agt.bme.hu/varga/foto/vh1/szigetszentmiklos-3.html
Feltöltve
2018.03.09. 11:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 18.03.09. 11:37
Archív felvétel
Fotó: Kavarnyik Ferenc
Összesen 9 fotó

Műlap története

22.06.28. 18:39
Az "I-II. világháborús emlék és Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.07.27. 12:35
Ády publikálta "I-II. világháborús emlék és Országzászló" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.