Útépítés egykor és ma

Szombathely, Karinthy Frigyes utca 3.

Szombathely
Karinthy Frigyes utca 3.

Felállítás2000

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.03.05. 21:13
Szombathely belvárosához közel, a Deák Ferenc utca – Liszt Ferenc utca – Karinthy Frigyes utca – Március 15. tér által határolt épülettömbbe több helyen be lehet jutni, amit a belső udvarokban parkoló gépkocsik is bizonyítanak. Gyalog is szabadon bejuthatunk, hiszen a tömbből lakások és cégek is nyílnak. Ha a Deák Ferenc utcai bejárást választjuk, akkor könnyű észrevenni a szemközti falon lévő hatalmas falfestményt.

Egy 3,5-4 méter széles és álló téglalap alakú tűzfalat festettek le. Mivel éppen 3 szintet fed le, 10 m magas lehet.

A festmény felső felén a Szombathely közepén lévő romkert van, ahol a mai fenyőfák alatt a római kori úthálózat elágazása látható. Ez a híres Borostyánút vagy Borostyánkőút itt feltárt szakasza, amely Szombathely ókori elődjén Savárián haladt át az I. század óta. .

A festmény alsó felén egy modern kori úthálózat van, egy útelágazás ível a másik alá szintbeli kereszteződéssel.

A kétféle útrendszer egybefolyik, a modern felfut és perspektivikusan beleolvad a régibe. Úgy is felfogható, hogy a kétezer évvel régebbiből származik a mai kor útépítési rendszere.

A kétféle kor között egy felirat van: 2000 év. Ez valószínűleg megadja az óriásfestmény készítésének évszámát is. Egyúttal tiszteleg a 2000-dik év, mint millenniumi év előtt. Ez megfelel az alkotás korának. Habár a felület jó állapotú, a bal alsó sarokban pár kis helyen felhólyagosodás érezhető.

A festmény alatt mélygarázs lejárata van. Ebbe nem hajthat be akárki, mert egy sorompó van előtte. Tábla jelzi kié ez: „MK. Magyar Közút. Magyar Közút Nonprofit Zrt. Vas megyei Igazgatósága.” Valószínűleg ez a cég volt a festmény megrendelője és ötletadója.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A Borostyánkőútról:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Borosty%C3%A1n%C3%BAt#Magyarorsz%C3%A1g

Cím alapján hasonló

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305333
Feltöltve
2018.03.05. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:17

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305334
Feltöltve
2018.03.05. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:17

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305335
Feltöltve
2018.03.05. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:17

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305336
Feltöltve
2018.03.05. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:17

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305337
Feltöltve
2018.03.05. 17:17
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:17

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305338
Feltöltve
2018.03.05. 17:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:18

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305339
Feltöltve
2018.03.05. 17:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:18

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305340
Feltöltve
2018.03.05. 17:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:18

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305341

305342
Feltöltve
2018.03.05. 17:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ48/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:18

"Útépítés egykor és ma" c. alkotás fotói

Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
305343
Feltöltve
2018.03.05. 17:18
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.05. 17:18
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.03.05. 21:13
Keszthelyi Sándor publikálta "Útépítés egykor és ma" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.