Dozmat, Kárpáti tér 1.

Állapot: Megrongálódott

Dozmat
Kárpáti tér 1.

Felállítás2010

Joó László (fafaragó)

Keszthelyi Sándor
2018.03.05. 12:29
„A dozmati kódex a 14. századból származik, Aegidius Romanus „De regimine principum”című jogtudományi művének az egyetlen Magyarországon talált példánya. 1972-ben egy dozmati parasztház padlásán találták. … Itt jegyezték fel Magyarország legrégibb regösénekét, amely a 20. századig fennmaradt, és amely így hangzik:

Ahol keletkezik egy ékes nagy út,
A mellet keletkezik egy halastó állás.
Hej regülejtem, regülejtem.

Aztat is fölfogá az apró sásocska,
Arra is rászokik csodafiúszarvas.
Hej regülejtem, regülejtem.

Noha kimennél, uram, Szent István király,
Halászni, vadászni, madarászni.
De ha nem találnál sem halat, sem vadat, sem madarat,
Hanem csak találnál csodafiúszarvast.
Hej regülejtem, regülejtem.

Ne siess, ne siess, uram, Szent István király
Az én halálomra.
Én sem vagyok vadlövő vadad,
Hanem én is vagyok az Atyaistentől
Hozzád követ.
Hej regülejtem, regülejtem.

Homlokomon vagyon fölkelő fényes nap,
Oldalamon vagyon árdeli szép hold,
Jobb vesémen vannak az égi csillagok.
Hej regülejtem, regülejtem.

Szarvam vagyon, ezer vagyon,
Szarvam hegyin vagyon százezer szövétnek,
Gyujtatván gyulladnak, oltatlan alusznak.
Hej regülejtem, regülejtem.

Regüllök a gazdát, gazdaasszony lányát.
Hej regülejtem, regülejtem.

Hej, már kit adjunk?
A Jancsinak adjuk,
Horváth Zsuzsit adjuk!
Hej regülejtem, neked ejtem!
Hej regülejtem, neked ejtem!”

– olvasható Dozmat település oldalán.

Dozmat középkori eredetű Szent György tiszteletére szentelt római katolikus templomával szemben, vagyis keletebbre egy kis közpark van. Kárpáti tér a neve. Ennek közepén áll a dozmati regösénekre emlékező alkotás. Amely három függőleges helyzetű faoszlop.

Az oszlopok valóban egy-egy fának a törzsei, amelyeket csak lehántoltak és eredeti helyzetükhöz képest megfordítva rögzítettek. Így a törzsek sima része van alul, és a gyökerek miatt bozontosabb részek felül.

A regös által említett égitestek megjelennek a fatörzseken. Mindegyiken egy fatárcsa van. A balra állón „az égi csillagok” közül ott van egy csillag. A középen állón ott a „fölkelő fényes nap”, egy spirálisan sugárzó napkorong, Az „árdeli szép hold” az jobbra állt egy félholddal jelképezve. Ez a harmadik oszlop: csak volt. Egy 2012. április 20-án készített fényképen még látható. 2017. december 2-i ott jártamkor már nincs, teljesen eltűnt.

A napkorongos törzsére szöveget vésett a faragó. Nem a teljes éneket, hanem annak egy részét. Ez olvasható itt:

HOMLOKOMON
VAGYON
FELKELŐ
FÉNYES NAP
OLDALAMON
VAGYON
ÁRDELI
SZÉP HOLD
JOBB VESÉMEN
VANNAK
AZ ÉGI CSILLAGOK
HEJ REGÜLEJTEM,
REGÜLEJTEM

Mindezeket a kis park szélén álló, faoszlopokra rakott ismertető táblán is olvashatjuk. Itt Dozmat története, a regölés ősi pogány hagyománya téli napfordulókor, átmenet a keresztény szokásokba karácsony (és Szent István első vértanú) idején, Itt olvasható a regösének teljes szövege is.

Mindez a dozmati „Csodaszarvas tanösvény” egyik állomása.

Az alkotáson nincs az alkotó neve, vagy jele és évszám sem. A Google Earth Utcaképen 2011. decemberben már ott látható az alkotás együtteséből az ismertető tábla.

Érdeklődésemre Illés Péter (az Együtt Dozmatért Egyesület elnöke) azt írta: "Az emlékművet Joó László Torony községben lakó fafaragó készítette. A tervezésben részt vett Bingerné Sőre Csilla akkori polgármester. Az emlékmű avatása 2010-ben történt. A fényképet én készítettem. Természetesen örömmel járulunk hozzá a kép felhasználásához!"
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
A dozmati regösénekről:
http://dozmat.hu/hu/tortenelem/
A regölésről általában:
http://lexikon.katolikus.hu/R/reg%C3%B6l%C3%A9s.html

Cím alapján hasonló

"Dozmati regösének" c. alkotás fotói

Alkotó
Joó László (fafaragó)
Település
Dozmat
Feltöltő
Azonosító
305275
Feltöltve
2018.03.04. 20:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.04. 20:40

"Dozmati regösének" c. alkotás fotói

Alkotó
Joó László (fafaragó)
Település
Dozmat
Feltöltő
Azonosító
305276
Feltöltve
2018.03.04. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.04. 20:41

"Dozmati regösének" c. alkotás fotói

Alkotó
Joó László (fafaragó)
Település
Dozmat
Feltöltő
Azonosító
305277
Feltöltve
2018.03.04. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/800 • ISO100

305278
Feltöltve
2018.03.04. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/800 • ISO100

305279

305280
Feltöltve
2018.03.04. 20:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.04. 20:41

"Dozmati regösének" c. alkotás fotói

Alkotó
Joó László (fafaragó)
Település
Dozmat
Feltöltő
Azonosító
305281
Feltöltve
2018.03.04. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.04. 20:42

"Dozmati regösének" c. alkotás fotói

Alkotó
Joó László (fafaragó)
Település
Dozmat
Feltöltő
Azonosító
305282
Feltöltve
2018.03.04. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/640 • ISO100

305283
Feltöltve
2018.03.04. 20:42
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ37/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.04. 20:42

"Dozmati regösének" c. alkotás fotói

A 2012. április 20-i fényképen még megvan a harmadik fatörzs is, Azóta a jobbra lévő holdas eltűnt.
Alkotó
Joó László (fafaragó)
Település
Dozmat
Feltöltő
Azonosító
305284
Forrás
Nem én készítette, hanem a Facebookon, a Csodaszarvas Tanösvény oldalon volt, 2012. 04. 20-i dátummal, név nélkül. Engedélyt kértem tőlük a kép közlésére.
Évszám
2012
Feltöltve
2018.03.04. 20:44

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.03.04. 20:44
2012
A 2012. április 20-i fényképen még megvan a harmadik fatörzs is, Azóta a jobbra lévő holdas eltűnt.
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.05.16. 07:19
A "Dozmati regösének" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.03.05. 12:29
Keszthelyi Sándor publikálta "Dozmati regösének" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.