Veresegyház, Fő út 93.

Veresegyház
Fő út 93.
A Szentlélek-templom kör-alakban látható oszlopain.

Felállítás2016. április 14.

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.03.05. 17:49
A templomot már közel két éve szentelték fel. Igen gazdag képzőművészeti alkotásokban, amelyek jó része már a felszenteléskor látható volt. Ezek közül többet már bemutattam, ill. a kezdő műlapot O. András (nagy betűvel) készítette, a kapu felett lévő Szentlélek-ábrázolás bemutatásával. Egyben felhívást is közzétett.... ennek nyomán indultam én is Veresegyházára.

Az építészeti koncepció adott volt. A templomtér ikonográfiá ugyancsak, aminek szerves része az apostolok megjelenítése. A tizenkét apostol szobrának tervezetét Konkoly György kőszobrász dolgozta ki, a gipszminták alapján – őt magát is beleértve – hat veresegyházi kőszobrász készítette el azok nagyítását, a felhelyezésre került óriás méretű szobrokat.

Ottjártam óta foglalkoztatott a gondolat, a késedelmet is főleg ez okozta, egy műlapra kerüljön a tizenkét szobor, vagy külön-külön lapon mutassam meg őket? Most úgy gondolom, az összkép bemutatása fontos, míg foglalkoztat, hogy később az egyenkénti műlapokat is el kéne készíteni, mivel az apostolok egyéni megformálása, attribútumaik megjelenítése is külön tanulmányt érdemel, sokat tanulhatunk. Így ezen a lapon adott a látvány, a nagyításban részvevő stáb listáját itt rögzítem:

Konkoly György: Szent Pál, ifj. Szent Jakab,
Ilés-Muszka Rudolf :Szent Tamás, Szent Simon,
Módi Péter-Czibor Éva: Szent Péter, Szent Bertalan,
Veres Enéh: Szent Fülöp, Szent Jakab,
Schütz Zoltán: Szent András, Szent Tádé,
Böjte-Horváth István: Szent Máté, Szent János nagyította a szükséges méretre.

Talán érdekes, számomra problémát jelentett annak eldöntése is, hogy szoborként, vagy domborműként jelöljem az alkotásokat. A forrás általi besorolás már az első besorolás felé terelt, ami meggyőzött, a felhelyezés munkálatát mutató, a helyi televízió által készített film, ahol látszik, különálló, körbejárható szobrok készültek, amit ragasztás technikájával rögzítettek az oszlopokhoz. Látható – minden további tanulságával együtt – itt: https://youtu.be/Qwig0Udw9Lg?list=PLfetF1SZVoyrfRb8ywYX18qbZC7Xworjs
Források:
http://ujtemplom.veresegyhaz.hu/alkoto-muveszek/

Kapcsolódó
Krisztus-szobor
Kapcsolódó
Szűzanya

Cím alapján hasonló

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
305002
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.02. 10:05
2016. augusztus

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
305003
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.02. 10:06
2016. augusztus

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
305004
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO200

305006
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO500

305005

305007
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:06
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO160

305008
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.02. 10:08
2016. augusztus

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
305009

305010
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/80 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.02. 10:09
2016. augusztus

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
305011
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/40 • ISO320

305013
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

305012
Fotózva
2016. augusztus
Feltöltve
2018.03.02. 10:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.03.02. 10:09
2016. augusztus

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
312787
Feltöltve
2018.05.19. 17:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/34 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.19. 17:48

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
312788
Feltöltve
2018.05.19. 17:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.19. 17:49

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
312789

312790
Feltöltve
2018.05.19. 17:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.19. 17:50

"Tizenkét apostol" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veresegyház
Feltöltő
Azonosító
312791
Feltöltve
2018.05.19. 17:50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.05.19. 17:50
Összesen 17 fotó

Műlap története

21.05.13. 09:40
A "Tizenkét apostol" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.05.19. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Tizenkét apostol" műlaphoz
18.05.19. 17:50
1 új fotót töltöttem a "Tizenkét apostol" műlaphoz
18.05.19. 17:49
1 új fotót töltöttem a "Tizenkét apostol" műlaphoz
18.05.19. 17:49
1 új fotót töltöttem a "Tizenkét apostol" műlaphoz
18.05.19. 17:48
1 új fotót töltöttem a "Tizenkét apostol" műlaphoz
18.05.17. 11:56
Megérintettem a "Tizenkét apostol" alkotást
18.03.05. 17:49
Göröntsér Vera publikálta "Tizenkét apostol" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.