Bóna Zsigmond domborműves emléktábla

Pomáz, Iskola utca 2

Pomáz
Iskola utca 2

Felállítás2014

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Dénes Ildikó
2018.03.01. 18:27
A domborműves emléktábla a pomázi Sashegyi Sándor Általános Iskola, Gimnázium és Rendészeti Szakközépiskola falán a bejárattól jobbra van elhelyezve. Egy bronz plaketten fiatal férfifej. A feliraton az áll, hogy Bóna Zsigmondot abból a házból vitték el 1975. január 5-én. Az emléktáblát a Pomáz Barátai Társaság állíttatta. Alkotói szignó van a bronz fej domborművön, de nem tudom beazonosítani.

Bóna Zsigmond 1930-ban született. 1953-ban családjával Jászberényből Pomázra költöztek. Budapesten az Állatorvosi Főiskolán tanult 3 évet, majd a pomázi állatorvos mellett dolgozott.
1956-ban Pomázon a nemzetőrség parancsnoka volt. Decemberben letartóztatták fegyverrejtegetés és az ellenforradalomban való részvételéért. Visszavették a főiskolára 1957 januárjában, de akkor már börtönben volt. 1957. február 11-én kötél általi halálra ítélték és az ítéletet másnap végrehajtották
1993-ban „Pomáz posztumusz díszpolgári címet adományozott számára, emlékművet állítottak tiszteletére, Göncz Árpád köztársasági elnök pedig posztumusz kitüntetést nyújtott át a család hátramaradott tagjainak.”
Róla is megemlékeztek az 56-os forradalom tiszteletére 2006-ban rendezett Országos Állatorvos Nap és Emlékülésen
Források:
http://varkapu.info/egyeb/1956-pomazi-hose-bona-zsigmond/
http://www.mavsz.com/konferencia/konf_malcikk.php

Cím alapján hasonló

"Bóna Zsigmond domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
304990
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.03.01. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.01. 18:19
2017. május

"Bóna Zsigmond domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
304991

304992

304993
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.03.01. 18:20

Dénes Ildikó 18.03.01. 18:20
2017. május

"Bóna Zsigmond domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
304994
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.03.01. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.01. 18:20
2017. május

"Bóna Zsigmond domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
304995
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.03.01. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.01. 18:20
2017. május

"Bóna Zsigmond domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
304996
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2018.03.01. 18:23
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/480 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.03.01. 18:23
2017. május
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.03.01. 18:27
Dénes Ildikó publikálta "Bóna Zsigmond domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.