Haditengerészeti emlékmű

Budapest, XI. kerület, Petőfi híd
További képek a Fotólistában

Állapot: Elpusztult

Budapest
XI. kerület, Petőfi híd
A Petőfi híd budai pillére északi oldalán állt.

Felállítás1937. október 10.

Miskolczy László (építész, közreműködő)

Sila
2008.12.31. 13:14
Az emlékművet 1937. október 10-én, ünnepélyes flottaparádé keretében avatták fel a Horthy Miklós (ma Petőfi) híd budai parti pillérének északi oldalán. A 30 méter magas, vasból készült emlékmű a fiumei világítótorony kicsinyített mása volt, belül egy kis múzeummal, ahol az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészeti relikviáit őrizték.
A kiálló hajóorrot Horthy nevezetes hajójáról, a Novaráról mintázták. A hajóorron 7 méteres bronz szoborcsoport állt: a Támadás géniusza egy matróznak mutatja az ellenséget.
Az emlékmű felirata: „A cs. és kir. haditengerészet és magyar hősi halottai emlékének.”
A híd felrobbantásakor az emlékmű súlyosan megsérült. A háború utáni új politikai helyzetben helyreállítása szóba sem jöhetett, hisz az emlékmű annyira egybeolvadt Horthy személyével, hogy a közbeszédben csak Horthy-emlékműként emlegették.
Források:
Pótó János: Emlékművek, politika, közgondolkodás. MTA Történettudományi Intézet, Budapest, 1989
Prohászka László: Szoborsorsok. Kornétás Kiadó Budapest, 1994
Pótó János
2009.01.07. 17:23
Az építész neve helyesen Miskolczy. Valójában magára a pillérre épült a 22 méteres talapzat, a szoborcsoport magassága pedig 7 méter. 1937. október 10-én avatták fel. A világítótorony a fiumei világítótorony 30 méteresre kicsinyített mása, benne csigalépcső a karzatra. A talapzatban egy "szentélyszobában" őrizték a Monarchia közös haditengerészetének relikviáit. Teszek fel egy képet is az avtásról Horthyval és nejével, úgy jobban látszanak a méretek. (Nem saját fotó ugyan, de gondolom a mostaniak sem azok.)
Sila
2011.09.08. 09:11
A Horthy híd avatása 1937. http://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=2468

Neszták Béla készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

A Magyar Nemzeti Hajózás Emlékművének terve a Közlekedési Múzeumban. Alkotója Baráz Tamás
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
76604
Fotózva
2005. július
Feltöltve
2011.01.29. 13:30
EXIF információk...
Canon / Canon DIGITAL IXUS 400
ƒ28/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.29. 13:30
2005. július
A Magyar Nemzeti Hajózás Emlékművének terve a Közlekedési Múzeumban. Alkotója Baráz Tamás

Archív fotók

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

-
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191581
Forrás
Pesti Napló, 1937 május
Évszám
1937
Feltöltve
2014.12.30. 06:42
Képinfó
Alkotó a képen
(Szentgyörgyi István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 14.12.30. 06:42
1937, Archív felvétel
-

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

A Haditengerészeti emlékmű építése közben
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198786
Forrás
képes Pesti Hírlap 1937. 165. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:16
1937, Archív felvétel
A Haditengerészeti emlékmű építése közben

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Épülő emlékmű, épülő híd
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
181434
Forrás
https://www.facebook.com/media/set/?set=oa.541480492648760&type=1
Feltöltve
2014.09.28. 21:38
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fovarosi.blog.hu 14.09.28. 21:38
Archív felvétel
Épülő emlékmű, épülő híd

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Lehull a lepel az emlékműről
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198790
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 207. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:41
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:41
1937, Archív felvétel
Lehull a lepel az emlékműről

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Az alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók. A felső képeken az ünnepség szónokai : Konek Emil ny. alt...Teljes szövegAz alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók.
A felső képeken az ünnepség szónokai : Konek Emil ny. altengernagy, Vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő, Sónyi Hugó, a honvédség főparancsnokaKevesebb szöveg
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198789
Forrás
Képes Pesti Hírlap 1937. 207. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:33
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:33
1937, Archív felvétel
Az alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók. A felső képeken ...Teljes szövegAz alsó képen az avatóünnepségre felsorakozott őrnaszádok láthatók.
A felső képeken az ünnepség szónokai : Konek Emil ny. altengernagy, Vitéz Somogyváry Gyula országgyűlési képviselő, Sónyi Hugó, a honvédség főparancsnokaKevesebb szöveg

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
13033
Feltöltve
2009.01.07. 17:33
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Pótó János 09.01.07. 17:33
Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
198787
Forrás
Képes Pesti hírlap 1937. 206. szám
Évszám
1937
Feltöltve
2015.03.17. 09:20
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 15.03.17. 09:20
1937, Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12715
Feltöltve
2008.12.31. 12:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.31. 12:45

12717

12716

Forrás: http://www.fortepan.hu/

82527
Feltöltve
2011.04.11. 08:59
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.04.11. 08:59
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
82525
Feltöltve
2011.04.11. 08:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.04.11. 08:45
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
29754
Feltöltve
2009.09.26. 15:31
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.09.26. 15:31
Archív felvétel

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Haditengerészeti hősi emlékmű Szebb Jövőt! I.évf.20.szám
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
75040
Feltöltve
2011.01.08. 15:42
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 11.01.08. 15:42
Archív felvétel
Haditengerészeti hősi emlékmű Szebb Jövőt! I.évf.20.szám

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
176922
Feltöltve
2014.08.25. 11:31
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot G1 X
ƒ35/10 • 1/15 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 14.08.25. 11:31
Archív felvétel
Képeslap.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Egy fotó 1941 szeptemberéből.
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30649
Évszám
1941
Feltöltve
2009.10.02. 14:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.10.02. 14:03
1941, Archív felvétel
Egy fotó 1941 szeptemberéből.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

KÖH
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
75041
Feltöltve
2011.01.08. 15:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Urmánczy 11.01.08. 15:47
Archív felvétel
KÖH

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96608
Feltöltve
2011.10.11. 13:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.11. 13:21
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Forrás: http://www.fortepan.hu/
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
96609
Feltöltve
2011.10.11. 13:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.10.11. 13:22
Archív felvétel
Forrás: http://www.fortepan.hu/

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
31855
Feltöltve
2009.10.13. 14:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 09.10.13. 14:36
Archív felvétel
Képeslap

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

A pesti oldal felől nézve.
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
63696
Feltöltve
2010.08.18. 14:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.18. 14:56
Archív felvétel
A pesti oldal felől nézve.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
62611
Feltöltve
2010.08.05. 19:06
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.08.05. 19:06
Archív felvétel
Képeslap.

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
77022
Feltöltve
2011.02.04. 12:41
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.02.04. 12:41
Archív felvétel
Képeslap

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Orig: Dr. Kramer István
Kép - 52118
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
157907
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2014.02.20. 22:04
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.02.20. 22:04
Archív felvétel
Orig: Dr. Kramer István
Kép - 52118

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az emlékmű leleplezésekor jelen voltak Horthy Miklós...Teljes szöveg"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az emlékmű leleplezésekor jelen voltak Horthy Miklós kormányzó és felesége, József főhercegnő és a kormány tagjai. Az avatással egybekötött veterán tengerészek díszszemléjén felvonultak a dunai monitorok.Kevesebb szöveg
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277152
Forrás
Tanyai Ujság Képes Hiradója, V. évfolyam (Szeged, 1937. október 24.) 43. sz. címlap
Évszám
1937
Feltöltve
2017.05.10. 12:11
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tüskés Anna 17.05.10. 12:11
1937, Archív felvétel
"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az...Teljes szöveg"Horthy Miklós kormányzó és felesége kíséretükkel a Tengerész Emlékmű felavatása után." Az emlékmű leleplezésekor jelen voltak Horthy Miklós kormányzó és felesége, József főhercegnő és a kormány tagjai. Az avatással egybekötött veterán tengerészek díszszemléjén felvonultak a dunai monitorok.Kevesebb szöveg

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Orig: Uj Nemzedék napilap
Kép - 118778
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
277582
Forrás
fortepan.hu
Feltöltve
2017.05.13. 12:43
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.05.13. 12:43
Archív felvétel
Orig: Uj Nemzedék napilap
Kép - 118778

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

"SZENTGYÖRGYI ISTVÁN A TENGERÉSZ-EMLÉKMŰ MODELLJÉVEL"
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
360095
Forrás
Az Est hármaskönyve, 1938.
Feltöltve
2019.06.13. 16:12
Képinfó
Alkotó a képen
(Szentgyörgyi István)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.06.13. 16:12
Archív felvétel
"SZENTGYÖRGYI ISTVÁN A TENGERÉSZ-EMLÉKMŰ MODELLJÉVEL"

Adalék vagy máshol

"Haditengerészeti emlékmű" c. alkotás fotói

Az 1938-as Nemzetközi Vásár logójaként.
Alkotó
Szentgyörgyi IstvánMiskolczy László (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
30654
Évszám
1938
Feltöltve
2009.10.02. 14:09
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 09.10.02. 14:09
1938, Archív felvétel
Az 1938-as Nemzetközi...Teljes szövegAz 1938-as Nemzetközi Vásár logójaként.Kevesebb szöveg
Összesen 29 fotó

Műlap története

19.06.13. 16:12
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
18.12.29. 15:23
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.05.13. 12:43
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
17.05.10. 12:11
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
15.03.17. 09:41
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
15.03.17. 09:33
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
15.03.17. 09:20
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
15.03.17. 09:16
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
14.12.30. 06:42
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
14.09.28. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
14.02.20. 22:04
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
13.04.01. 13:11
A "Haditengerészeti emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültSila tagunknak
11.10.11. 13:22
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.10.11. 13:21
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.04.11. 08:59
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.04.11. 08:45
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.02.04. 12:41
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.01.29. 13:30
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.01.08. 15:47
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
11.01.08. 15:42
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
10.08.06. 18:25
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.06. 14:37
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.10.13. 14:36
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
09.10.04. 11:24
A "Haditengerészeti emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.01.07. 17:33
1 új fotót töltöttem a "Haditengerészeti emlékmű" műlaphoz
08.12.31. 13:14
A közösség publikálta Sila "Haditengerészeti emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.