Egykori malom emlékköve

Ólmod
Fő utca.
A falu első házaitól (és a templomtól) 600 méterre keletre van, az út északi oldalán.

Felállítás2013

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.03.02. 19:37
Horvátzsidány felől az Ólmod felé bevezető út jobb oldalán van egy emlékkő. Egy nagyméretű szürke kőtömb van a füves részre állítva.

A kőtömb déli oldalára egy négyzet alakú, nagy, szürke kőlapot rögzítettek. Ezen emléktábla lapjára vésett felirat az alábbi:

LENN A RÉPCE MENTÉN,
A FAZEKAS CSALÁD BIRTOKÁBAN
ÁLLT A CSÁRDA MALOM.
A KÖRNYÉK LAKÓI OTT ŐRÖLTETTÉK
A GABONÁIKAT, EGYBEN TALÁLKOZÓ-
HELYÜL IS SZOLGÁLT.
1950-BEN A HATALOM ELVETTE,
LAKÓIT ELŰZTE.
E KŐSZIKLA ŐRIZZE EMLÉKÉT.
ÁLLÍTTATTA
FAZEKAS JOHANNA.
2013.

Felette egy kisebb, téglalap alakú tábla van. Ennek lapjára egy fényképfelvételt vittek fel. A régi fényképen háttérben a csárda és a malom épületegyüttese látható. Még egy gőzgép is van az udvaron. A kép előterében, hosszan, emberek sora vonul. Temetési menetnek tűnik, mert jobbra feldíszített, de fekete szövettel letakart két ló húz egy olyan szekeret, amely virágokkal és koszorúkkal megpakolt. A gyászmenet jelképezheti az 1950-ben történteket is.

A kőtömb a falun kívül, beépítetlen környezetben, a Szent Márton tiszteletére szentelt templomtól 600 méterre keletre van.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Egykori malom emlékköve" c. alkotás fotói

Település
Ólmod
Feltöltő
Azonosító
304869
Feltöltve
2018.02.28. 06:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.28. 06:39

"Egykori malom emlékköve" c. alkotás fotói

Település
Ólmod
Feltöltő
Azonosító
304870
Feltöltve
2018.02.28. 06:39
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • ISO100

304871
Feltöltve
2018.02.28. 06:40

Keszthelyi Sándor 18.02.28. 06:40

"Egykori malom emlékköve" c. alkotás fotói

Település
Ólmod
Feltöltő
Azonosító
304872
Feltöltve
2018.02.28. 06:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.28. 06:40

"Egykori malom emlékköve" c. alkotás fotói

Település
Ólmod
Feltöltő
Azonosító
304873

304874
Feltöltve
2018.02.28. 06:40
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.28. 06:40

"Egykori malom emlékköve" c. alkotás fotói

Település
Ólmod
Feltöltő
Azonosító
304875
Feltöltve
2018.02.28. 06:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ42/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.28. 06:41

"Egykori malom emlékköve" c. alkotás fotói

Település
Ólmod
Feltöltő
Azonosító
304876
Feltöltve
2018.02.28. 06:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.28. 06:41
Összesen 8 fotó

Műlap története

18.03.02. 19:37
A közösség publikálta Keszthelyi Sándor "Egykori malom emlékköve" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.