A Nyolc boldogság üvegablakok

Budapest, XI. kerület, Albertfalva utca 8.

Budapest
XI. kerület, Albertfalva utca 8.
A templomhajó falain.

Felállítás1941. október 5.

Ungváry Sándor (festőművész)
Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)
Palka József (kivitelező, közreműködő)

Nem köztéri:Templombelső
Dénes Ildikó
2018.02.16. 18:34
Az Albertfalvi Szent Mihály plébánia templomot Kismarthy Lechner Jenő és fia, ifj. Lechner Jenő tervezte és Felsőszöllősi Szöllőssy Imre vezetésével történt a felépítése. Felszentelése 1941. október 5-én történt.
Az üvegablakok Ungváry Sándor festőművész kartonjai után Johann Hugó és Palka József üvegfestő mesterek műhelyeiben készültek. Az ablakok mérete 80 x 260 centiméter. Jézus a hegyi beszédben beszélt a nyolc boldogságról, az üvegablakok ezt ábrázolják. Az üvegablakokon olvasható a szöveg is Máté evangéliumának 5. fejezete (Mt 5, 1-10)

Jézus „A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát. Így tanította őket:

1. "Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa.
2. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.
3. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
4. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele.
5. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak.
6. Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.
7. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket.
8. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa." (Mt 5,1-10).”

A templomtérben 6 üvegablak van a 4. és 5. boldogságot ábrázoló ablakok a karzaton vannak, oda nem lehetett felmenni.
Források:
http://www.albertfalviplebania.hu/index.php/templom/templom-bemutatasa/nyolc-boldogsag-az-uvegablakokon
http://www.albertfalviplebania.hu/application/files/8114/7604/0380/ekl1988_karacsony.pdf
http://www.albertfalviplebania.hu/index.php/templom/templom-bemutatasa/templom-tortenete
http://uj.katolikus.hu/lelkiseg.php?h=31

Cím alapján hasonló

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304063
Feltöltve
2018.02.16. 18:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:19

304064
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/50 • ISO400

304065
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:19
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/45 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:19
2017. február

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304066
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:20
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/56 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:20
2017. február

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304068
Feltöltve
2018.02.16. 18:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:21

304069

304070
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:22
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/70 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:22
2017. február

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304071
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:23
2017. február

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304072
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/45 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:23
2017. február

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304073
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/38 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:24
2017. február

"A Nyolc boldogság üvegablakok" c. alkotás fotói

Alkotó
Ungváry Sándor (festőművész)Johan Hugó (kivitelező, közreműködő)Palka József (kivitelező, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
304074
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/18 • ISO800

304075
Fotózva
2017. február
Feltöltve
2018.02.16. 18:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/15 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.16. 18:24
2017. február
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.02.16. 18:34
Dénes Ildikó publikálta "A Nyolc boldogság üvegablakok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.