Bekecs, Honvéd utca 124.

Alternatív, helyi címek:Dr. Móré Lóránt

Bekecs
Honvéd utca 124.
A Dr. Móré Lóránt Egészségügyi Központ utcai falán látható.

Felállítás2018. február 10.

Kiss Katalin
2018.02.15. 21:37
Bekecsen az új egészségügyi központot a 34 évig helyben dolgozó orvosról Dr. Móré Lórántról nevezték el. Ebből az alkalomból már korábban emléktábla leleplezésére került sor, ekkor nevezték el az intézményt a doktor úrról.
A névadón a család és a település lakói vettek részt.
https://www.youtube.com/watch?v=3e7-5GN52Uw

A domborműves emléktábla avatása 2018. február 10-én volt, Ekker Róbert szobrászművész és a doktor úr felesége leplezték le a domborműves emléktáblát.
A nagy szakmai tudással rendelkező Móré Lóránt doktor úrra szeretettel és tisztelettel emlékeztek a helybeliek, aki 34 éven át gyógyított nagy szakmai tudással, elhivatottsággal, emberséggel, barátságosan, hiszen Bekecsen mindenkivel közeli kapcsolatban állt.
A bekecsiek mindig nagy bizalommal fordultak a doktor úrhoz, aki háziorvos és szakorvosként gyógyított.

Az emberekkel való kapcsolatáról így vallott egy korábbi riportban: " Azt gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha az orvosi hivatás alapjának a jó szakmai felkészültséget és az elhivatottságot tartom – vélekedik dr. Móré Lóránt. – Az egyik legnagyobb elismerés, amit az orvos kaphat: az emberek szeretete, amit nemcsak gyógyítással, hanem emberi szóval is el lehet érni. Elengedhetetlen a kölcsönös tisztelet megadása, amiben számomra mindig is példakép marad Hadházy Csaba, aki anatómus volt, és mellékállásban mentőorvosként dolgozott, és aki a cigány putriban is úgy beszélt, mintha a Lordok Házában lenne. Ezt tartom a magam számára is követendő példának. Eleddig sikerült az itt lakókkal megtalálni a közös hangot, túlzás nélkül állíthatom, hogy megszerettek. Mivel a politikával sohasem foglalkoztam komolyan, így talán érthető, hogy a közéletből kevésbé vettem ki a részem, ugyanakkor mindig nagyon fontosnak tartottam a felvilágosító előadásokat.”
Források:
https://www.facebook.com/GloboTelevizio/photos/ms.c.eJxFkNGRRTEIQjvaQYOa9N~;YziXP~_HsGEbCCnyKwUCzuPxMI1gcS9gMEr4KtyDhFc553kknUWdEA~_BTL~_oSbAgsN0gRi9YmVPJKjSGLDMR4K9hSBLQ~;kS5o3qTeoLQ~_8L77k4Z004R8I5iiUI94eudQ2bN5KUW3KyNtlJrwD5Rtom07QXeKoS8RsqmCxY04Est6JFnN~;Xe4eMXuc2yVmD6p~_1T8SLGPd.bps.a.1702973863074762.1073744599.191156920923138/1702975086407973/?type=3&theater
http://www.globotv.hu/8426-more-lorant-emleke-tovabb-el
http://napkeletnepe.blog.hu/2012/08/08/dr_more_lorant
http://www.ekkerart.hu/

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Móré Lóránt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bekecs
Feltöltő
Azonosító
303933
Feltöltve
2018.02.14. 19:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.14. 19:29

"Móré Lóránt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bekecs
Feltöltő
Azonosító
303929
Feltöltve
2018.02.14. 19:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.14. 19:27

"Móré Lóránt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bekecs
Feltöltő
Azonosító
303926

303935

303928

303934

303932
Feltöltve
2018.02.14. 19:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.14. 19:28

"Móré Lóránt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bekecs
Feltöltő
Azonosító
303930

303927

303936

303937
Feltöltve
2018.02.14. 20:12
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.14. 20:12

"Móré Lóránt" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bekecs
Feltöltő
Azonosító
303931
Feltöltve
2018.02.14. 19:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.14. 19:28
Összesen 12 fotó

Műlap története

22.01.01. 09:33
Megérintettem a "Móré Lóránt" alkotást
18.02.15. 21:37
Kiss Katalin publikálta "Móré Lóránt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.