Szerencs, Kossuth tér 4.

Szerencs
Kossuth tér 4.
A református templom kertjének kapudísze

Felállítás2017. december 3.

Kiss Katalin
2018.02.13. 15:56
2017-ben a reformáció 500. évfordulójára emlékeztünk, ebből az alkalomból számos alkotás készült Luther Márton és Kálvin János tiszteletére. Szerencsen a református templom kertjének kapuján kapott helyett két dombormű, Ekker Róbert szobrászművész alkotása.
A 15. századi református templom erődfallal körülvett területen található, melynek a bejáratát díszítik a domborművek. http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=3198

A reformáció Németországból indult el, ahol a 16. században a társadalmon belüli ellentétek pattanásig feszültek. Az egymás ellen küzdő osztályokat és rétegeket csupán az egyesítette, hogy valamennyien szemben álltak a kiváltságos helyzetben lévő katolikus egyházzal. Ez az elégedetlenség az egyházi reform követelésében, a reformációban robbant ki. Kirobbantó okot a búcsú (bűnbocsátó) cédulák árusítása szolgáltatott.
Luther Márton wittenbergi egyetemi tanár emelte fel szavát a visszaélések ellen, sőt megvitatás céljából 1517. október 31-én kifüggesztette tételeit a wittenbergi vártemplom kapujára.
A 95 tétel: http://mek.oszk.hu/00200/00203/00203.htm

Luthert a pápa kiátkozta az egyházból, életét Bölcs Frigyes szász választó fejedelem úgy mentette meg, hogy látszatfogságra vetette Wartburg várába, ahol Luther németre fordította a Bibliát.
A német irodalmi nyelv alapja ez lett a későbbiekben.
Luther tanait Kálvin János fejlesztette tovább.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Luther_M%C3%A1rton
http://ekkerart.hu/
http://docplayer.hu/68426429-Szerencsi-k-o-z-e-l-e-t-s-z-a-b-a-d-i-d-o-k-u-l-t-u-r-a.html

Kiss Katalin műlapja

Cím alapján hasonló

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303815
Feltöltve
2018.02.13. 14:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:07

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303812
Feltöltve
2018.02.13. 14:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:06

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303821
Feltöltve
2018.02.13. 14:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:08

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303818

303816

303822
Feltöltve
2018.02.13. 14:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:09

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303814
Feltöltve
2018.02.13. 14:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ5
ƒ33/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:06

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303819
Feltöltve
2018.02.13. 14:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:08

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303817
Feltöltve
2018.02.13. 14:07

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:07

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303823
Feltöltve
2018.02.13. 14:09

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:09

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303820
Feltöltve
2018.02.13. 14:08

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:08

"Luther Márton" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szerencs
Feltöltő
Azonosító
303813
Feltöltve
2018.02.13. 14:06

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.13. 14:06
Összesen 12 fotó

Műlap története

21.12.31. 15:01
Megérintettem a "Luther Márton" alkotást
18.02.13. 15:56
Kiss Katalin publikálta "Luther Márton" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.