Gibárt, Petőfi Sándor utca 1.

Gibárt
Petőfi Sándor utca 1.
A Hernád-híd előtt balra kell befordulni a Petőfi utcába, melynek elején a dombormű áll.

Felállítás2016

Ferencsák Attila (képzőművész)

Kiss Katalin
2018.02.11. 17:21
Gibárt település Kassa és Miskolc között félúton - Encsnél letérve - a Hernád folyó két partján, a Zempléni és Cserehát hegyvonulatok között terül el. A két településrészt a Hernád folyó egyik legszebb hídja köti össze.

A település utca neveit itt is nagy magyarjainkról nevezték el, de az talán egyedülálló az országban, hogy az utcák elején domborművek az útjelzők.

Petőfi utca csaknem minden településünkön van, de az utcák elején a domborműves megemlékező tábla talán csak Gibárton található. A kecses Hernád híd előtt kell balra fordulni, hogy a muzeális értékű Vízierőműhöz eljussunk, amit sokan meglátogatnak, és itt vezet az Országos Kéktúra útvonal is É-K-re.
https://alteo.hu/eromuvek/vizeromuvek/gibart-vizeromu/
http://vadregeny.blogspot.hu/2012/07/kekturazas-zemplenben-masodik-felvonas_31.html

Ferencsák Attila amatőr festő és képzőművész, helyi lakos alkotásai ezek a domborművek, nagyon kifejezően karakteresek, amit a festészet során fejlesztett ki magában az alkotójuk.

Nem szólnak a krónikák arról, hogy Petőfi Sándor vándorolt-e erre, tudjuk, hogy az Alföldet jobban szerette, de a gibártiak is tisztelik őt.

A dombormű mérete 90cm x 70cm, az összmagasság 190 cm.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Orsz%C3%A1gos_K%C3%A9kt%C3%BAra
http://kovacsmedia.hu/gibart/
http://napkeletnepe.blog.hu/2017/06/18/soltesz_istvan_713
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor

Kiss Katalin műlapja

Közös gyűjteményben
Petőfi-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303707
Feltöltve
2018.02.11. 16:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 16:32

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303706

303704
Feltöltve
2018.02.11. 16:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 16:31

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303703

303713
Feltöltve
2018.02.11. 17:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 17:26

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303705
Feltöltve
2018.02.11. 16:32

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 16:32

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303711
Feltöltve
2018.02.11. 16:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 16:34

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303709
Feltöltve
2018.02.11. 16:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 16:33

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
303710
Feltöltve
2018.02.11. 16:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Kiss Katalin 18.02.11. 16:34

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
426907
Fotózva
2017. június
Feltöltve
2020.12.15. 15:53
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ40/10 • 1/640 • 8.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.12.15. 15:53
2017. június

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
539891
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 09:26
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 09:26
2022. október

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
539892
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 09:26
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 09:26
2022. október

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
539893
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 09:27
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/33 • 5.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 09:27
2022. október

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
539894
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 09:27
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 09:27
2022. október

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
539895
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 09:27
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/100 • 5.2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 09:27
2022. október

"Petőfi Sándor" c. alkotás fotói

Alkotó
Ferencsák Attila (képzőművész)
Település
Gibárt
Feltöltő
Azonosító
539896
Fotózva
2022. október
Feltöltve
2023.09.27. 09:27
EXIF információk...
Samsung / SM-A715F
ƒ180/100 • 1/50 • 5.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.09.27. 09:27
2022. október
Összesen 16 fotó

Műlap története

23.09.27. 09:27
4 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
23.09.27. 09:26
2 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
20.12.15. 15:53
1 új fotót töltöttem a "Petőfi Sándor" műlaphoz
19.11.11. 12:31
A "Petőfi Sándor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.02.11. 17:21
Kiss Katalin publikálta "Petőfi Sándor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.