Nepomuki Szent János

Türje, Dózsa utca 1.

Állapot: Veszélyben

Türje
Dózsa utca 1.
A Pizzaház udvarán áll.

Avatás2005
Avatás1725. május 16.

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
H.István
2018.11.06. 10:03
Pár éve jártunk erre, egy kávéra ugortunk be ebbe a vendéglátóipari létesítménybe. A tulajjal beszélgetésbe elegyedtünk, természetesen szóba került a szobor is. Sok mindenre már nem emlékszem a beszélgetésből, csak arra, hogy a szobrot valahol az erdőben találta és odavitette, ahol most áll. Ez 2005-ben volt, ahogy ez a márványtáblára is felkerült.

A szobor talapzata téglából van, ez jól látszik, mert a vakolata erősen omladozik. A kétoldalt egy-egy puttóval díszített talapzatán áll Nepomuki Szent János szobra. Bal kezében a feszület, jobbjában fejéről levett birétuma.
A márványtábla szövege szerint 2005-ben felújították. (Milyen lehetett előtte?) A támogatók névsora üres.

H.István műlapja


Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
303642
Fotózva
2014. április
Feltöltve
2018.02.11. 09:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.02.11. 09:41
2014. április

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328447
Feltöltve
2018.10.21. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:14

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328448
Feltöltve
2018.10.21. 23:14
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ27/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:14

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328449
Feltöltve
2018.10.21. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:15

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328450
Feltöltve
2018.10.21. 23:15
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:15

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328451
Feltöltve
2018.10.21. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328452
Feltöltve
2018.10.21. 23:16
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:16

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328453
Feltöltve
2018.10.21. 23:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:17

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328454
Feltöltve
2018.10.21. 23:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:17

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328455
Feltöltve
2018.10.21. 23:17
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:17

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói

Település
Türje
Feltöltő
Azonosító
328456
Feltöltve
2018.10.21. 23:18
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.10.21. 23:18
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.11.06. 10:03
H.István publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.