Kálvária-szoborcsoport

Agyagosszergény, Arany János utca
További képek a Fotólistában

Angol cím:Calvary

Agyagosszergény
Arany János utca
A Kálvária ligetben, a katolikus iskola előtt

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2018.02.10. 22:04
A Koponyák hegyét terméskőből rakott halom jelképezi. Erre a mesterséges dombocskára állították fel Krisztus és a két lator keresztjét. Jézus keresztje mellett álló két alak egyike, Szűz Mária, a másik Szent János evangélista, a "legkedvesebb tanítvány".
A kőhalmon egy feliratos táblát is elhelyeztek, de annak a szövege ma már nem olvasható.

A kálvária állításának az idejét az 1900 körüli évekre teszem.

A muemlekem.hu az állítás idejeként a XVIII. végét vagy a XIX. század elejét jelöli meg. Ezt adatot én valószínűtlennek tartom.
A kálváriát jelző kereszt a község 1910-ben készített kataszteri térképén jelenik meg először. Egyetlen korábbi térképen sem szerepel, noha azok egyébként jelölik a község területén felállított kereszteket, szobrokat. Nem szerepel az 1856-ban készített "színes kataszteri felvételen" sem, pedig az jelöli az ugyanebben az utcában álló, de ennél jóval kisebb másik keresztet is.

A Kálvária-szoborcsoporthoz 14 stációból álló keresztút csatlakozik.
Források:
Agyagos Sopronvármegyei kisközség kataszteri térképének másolata (1910) az 1913-as mérnöki nyilvántartás szerint. 2. sz. szelvény - https://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/17390/view/?pg=1&bbox=4566%2C-4449%2C5633%2C-3733
Kálvária-szoborcsoport és stációk - http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=3985

Kapcsolódó
Keresztút

Cím alapján hasonló

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303621
Feltöltve
2018.02.10. 20:44
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:44
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303628
Feltöltve
2018.02.10. 21:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 21:00
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303630
Feltöltve
2018.02.10. 21:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/170 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 21:05
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303629
Feltöltve
2018.02.10. 21:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/340 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 21:02
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303623
Feltöltve
2018.02.10. 20:49
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ520/100 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:49
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303622
Feltöltve
2018.02.10. 20:48
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ520/100 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:48
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303624
Feltöltve
2018.02.10. 20:51
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ590/100 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:51

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303625
Feltöltve
2018.02.10. 20:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ560/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:54
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303626
Feltöltve
2018.02.10. 20:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ520/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:56
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény
Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303627
Feltöltve
2018.02.10. 20:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ520/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 20:58
Kálvária szoborcsoport - Agyagosszergény

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
303631
Feltöltve
2018.02.10. 21:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ400/100 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.02.10. 21:10

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
494250
Fotózva
2020. november
Feltöltve
2022.07.18. 09:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 18mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.18. 09:51

494251
Fotózva
2020. november
Feltöltve
2022.07.18. 09:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 30mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.18. 09:51
2020. november

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
494252
Fotózva
2020. november
Feltöltve
2022.07.18. 09:51
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 50mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.18. 09:51
2020. november

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495124
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495125
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/640 • 160mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495126
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ6/1 • 1/500 • 145mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495127
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 35mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495128
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 80mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495129

495130
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/400 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495131
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/500 • 300mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495132
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ63/10 • 1/640 • 230mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495133
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ9/1 • 1/320 • 32mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495134
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ56/10 • 1/500 • 62mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57

"Kálvária-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Település
Agyagosszergény
Feltöltő
Azonosító
495135
Feltöltve
2022.07.24. 16:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D7200
ƒ8/1 • 1/250 • 24mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bertha János 22.07.24. 16:57
Összesen 26 fotó

Műlap története

22.07.24. 16:57
12 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz
22.07.18. 09:51
3 új fotót töltöttem a "Kálvária-szoborcsoport" műlaphoz
18.02.10. 22:04
Orbán Róbert publikálta "Kálvária-szoborcsoport" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.