Az arató munkások emlékére

Csantavér (Чантавир), Maršala Tita 31.

Alternatív, helyi címek:Spomenik Žetelačkim Radnicima
Angol cím:Monument of Harvest Workers

A csantavéri Páduai Szent Antal templom előtt

Felállítás1986

Dr. Pinczés Sándor
2018.02.16. 20:08
"Csantavér. A falu első írásos említése Mátyás király nevéhez fűződik, aki 1462 februárjában az akkor Csongrád megyéhez tartozó Chontafeyer nevű települést édesanyjának, Szilágyi Erzsébetnek adományozta, akiről az Corvin Jánosra, majd özvegyére, Frangepán Beatrixra szállt."
Csantavér a leghomogénebb etnikai összetételű község Bácskában, (Észak-Bácska), ti. a lakosság több mint 90%-a magyarnak vallja magát. Föltehető, hogy a döntéseket is maguk hozzák.
Igényesek is: a falu főterére egy Halugin szobrot állítottak. Mégpedig jelentős méretűt, (magassága 2m, négyzet alapú kő talapzaton) tekintve, hogy ezen a főtéren áll a délvidék egyik legnagyobb katolikus temploma, a Páduai Szent Antal templom, (ha valakit érdekel) a következő dimenziókkal: 42 méter magas, alaprajza kereszt alakú, 47,5 méter hosszú, 34,5 méter széles.
A mondanivalót Halugin egy gömb-formában fejezik ki, de érthető. Halugin az aratómunkások érzelmeit és környezetét láttatja.
A szoborral megküzdöttem, a szükséges adatok (évszám, alkotó) sokáig rejtély volt előttem, ráadásul „külföldi”, de mindig érdekelt a szobor. A minap, amikor tüzetesebben kutattam, Bácska szobrai után a szerb szoborkatalógusban, gyanússá vált egy gömb és annak metszetei. A félrevezető az volt, hogy helységként Szabadka van megadva, másodlagosan ugyan Csantavér, de a képminősége miatt beton szobornak vélné az ember. Tehát nem akart összejönni. De az izgatott, hogy e nem túl nagy község főterén hogyan lehet kettő ekkora szobor? Többedik nekifutásra (nekem több nézetből is van képem), kezdett gyanússá válni, hogy ez az a csantavéri szobor, amit körbefotóztam. Igen!!!
(Most, hogy meg van, nem is férek a bőrömbe!)
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Csantav%C3%A9r#N%C3%A9pess%C3%A9g
http://www.skulpture-srbija.com/skulpture/spomenik-zetelackim-radnicima-193/
https://en.wikipedia.org/wiki/%C4%8Cantavir
Angol leírás, sztori
Dr. Pinczés Sándor
2018.02.16. 20:08
"Čantavir is the largest village with Hungarian ethnic majority in the autonomous province of Vojvodina, Serbia, North Bačka District. The main occupation of the villagers is agriculture and stock breeding."
The bronze monument of harvest workers, unveiled on the main square of Čantavir was made by Sava Halugin.

Cím alapján hasonló

"Az arató munkások emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csantavér (Чантавир)
Feltöltő
Azonosító
303520
Feltöltve
2018.02.10. 10:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.02.10. 10:47

303521
Feltöltve
2018.02.10. 10:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/200 • ISO100

303522
Feltöltve
2018.02.10. 10:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.02.10. 10:48

"Az arató munkások emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Csantavér (Чантавир)
Feltöltő
Azonosító
303523
Feltöltve
2018.02.10. 10:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

303524

303525
Feltöltve
2018.02.10. 10:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ28/10 • 1/100 • ISO100

303526

303527

303528
Feltöltve
2018.02.10. 10:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

303529

303530

303531
Feltöltve
2018.02.10. 10:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.02.10. 10:48
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.02.16. 20:08
A közösség publikálta Dr. Pinczés Sándor "Az arató munkások emlékére" c. műlapját
18.02.12. 10:47
Dr. Pinczés Sándor publikálta "Az arató munkások emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.