A Küzdelem az Ember Tragédiájából

Budapest, VII. kerület, Péterfy Sándor utca 8-20.

Alternatív, helyi címek:A volt MABI-székház freskója

Budapest
VII. kerület, Péterfy Sándor utca 8-20.
A kórházi épület bejárati csarnokában balra

Felállítás1942

Kampis János (festőművész)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Dénes Ildikó
2018.02.05. 17:20
A Magánalkalmazottak Biztosító Intézetének két épülete épült a Péterfy Sándor utcában. 1931-1932 folyamán épült a kórház Hültl Dezső tervei alapján és 1940-1942 között a MABI-székház Hidasi Lajos tervei alapján . A tíz év korkülönbséggel épült épület egy épületnek látszik. Jelenleg a Péterfy Sándor Utcai Kórház Rendelőintézet és Baleseti Központ. Legenda volt, hogy a volt MABI székházban a bejárati csarnok két oldalfalán két freskó volt, de nem akadt olyan, aki látta volna. Dr Sásdi Antal főigazgató 2016 áprilisában vendége volt a VI-VII. kerületi Polgári Körnek, ahol megemlítette azt a legendát. Bedő Csongor László a Magyar Restaurátori Kamara alapítója közbenjárásával három végzett restaurátor Cselőtei Anna Remény, Purnhauser Rozina és Talabér Ágnes kutató ablakok nyitásával megállapították, hogy a fehérre festett fal alatt festmény van. Több havi munkával restaurálták a festményt. A felső festékréteg alatt találtak feliratnyomokat, de pontos szöveg nem volt olvasható. Az alól előkerült az eredeti falkép.
2018 januárjára elkészültek a restaurálással. Már lekerült a restaurátori állvány, de ünnepélyes átadása még nem volt.
Mindkét falkép ihletője az Embert tragédiájának utolsó mondata. "Mondottam ember: küzdj és bízva bízzál!" A küzdelem a bal falképen, míg a bizalom a jobb falképen van megfestve.
Köszönöm Dr Sásdi Antal főigazgató úrnak, hogy információkat adott és hozzájárult a freskók publikálásához.
Köszönöm Talabér Ágnes restaurátornak, hogy néhány részletet pontosított a leírásomban. Pl. azt is, hogy "A festmények freskó és szekkó technikával egyaránt készültek, ezért pontosabb a falkép elnevezés."
Források:
Péterfy Figyelő 2017/2 7. oldala
http://mierzsebetvarosunk.blog.hu/2017/04/23/peterfy_sandor_utca_8_20_korhaz
Talabér Ágnes levele

Cím alapján hasonló

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303269
Feltöltve
2018.02.05. 17:05
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/8 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:05

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303270
Feltöltve
2018.02.05. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ280/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:06

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303271
Feltöltve
2018.02.05. 17:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:06

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303272
Feltöltve
2018.02.05. 17:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/75 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:07

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303273
Feltöltve
2018.02.05. 17:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/5 • ISO400

303274
Feltöltve
2018.02.05. 17:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:07

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303276
Feltöltve
2018.02.05. 17:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/28 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:10

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303277
Feltöltve
2018.02.05. 17:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ400/100 • 1/4 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:10

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303278
Feltöltve
2018.02.05. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/6 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:12

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303279
Feltöltve
2018.02.05. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/14 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:12

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303280
Feltöltve
2018.02.05. 17:12
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/17 • ISO150

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:12

"A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. alkotás fotói

Alkotó
Kampis János (festőművész)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
303281
Feltöltve
2018.02.05. 17:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-D855
ƒ240/100 • 1/13 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.02.05. 17:13
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.03.26. 13:42
Megérintettem az "A Küzdelem az Ember Tragédiájából" alkotást
18.02.05. 17:20
Dénes Ildikó publikálta "A Küzdelem az Ember Tragédiájából" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.