Nepomuki Szent János szobra

Somberek, Dózsa György utca 10.

Somberek
Dózsa György utca 10.

Felállítás1783

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.02.06. 06:18
Somberek főutcája a dombháton húzódik, ettől keletebbre folyik a Véméndi-patak, lenn a völgyben. Az r. k. templom (valamint a szerb templom) és a volt Sauska-kastély közötti út egy hídon jut át a patakon. A patak nyugati oldalán, az út déli szélén egy kis építményben rejtőzik Nepomuki Szent János szobra. A Rákóczi Ferenc utca és a Dózsa György utca sarkán áll, családi házas környezetben. Régies építményét futónövények nőtték be.

A szobor kívülről és messziről nem vehető észre. Az északi oldalon lévő kis léckerítést kinyitva, egy ajtónyílásból szemlélhető. A félköríves kápolna belsejében talapzaton áll a szent egész alakos szobra. Papi ruhában van, a kezei között tartott feszületet szorítja magához. Még egy pálmaág is ott van a kereszt alatt.

A szobor kőanyaga igen réginek tűnik. Egészen sötét a felülete, leginkább a szent arca fekete. Kontrasztként: a ruházat egyes elemei fehérre meszeltek.

A talapzat északi oldalán az alábbi felirat olvasható:

Heileger
Johannes
von
Nepomuk
An1783no

[A legalsó sor nyilván Anno 1783 értelmű.]

A Wikipédia megemlíti Somberek 10 legfőbb nevezetessége között a Nepomuki Szent János-szobrot, 1783-as évszámmal.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Somberek#Nevezetess%C3%A9gei

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Somberek
Feltöltő
Azonosító
303240
Feltöltve
2018.02.05. 10:20
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.05. 10:20

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Somberek
Feltöltő
Azonosító
303241
Feltöltve
2018.02.05. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.05. 10:21

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Somberek
Feltöltő
Azonosító
303242
Feltöltve
2018.02.05. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

303243
Feltöltve
2018.02.05. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/50 • ISO400

303244
Feltöltve
2018.02.05. 10:21
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.05. 10:21

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Somberek
Feltöltő
Azonosító
303245
Feltöltve
2018.02.05. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/20 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.05. 10:22

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Somberek
Feltöltő
Azonosító
303246
Feltöltve
2018.02.05. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/25 • ISO800

303247
Feltöltve
2018.02.05. 10:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/15 • ISO400

303248
Feltöltve
2018.02.05. 10:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/25 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.05. 10:23

"Nepomuki Szent János szobra" c. alkotás fotói

Település
Somberek
Feltöltő
Azonosító
303249
Feltöltve
2018.02.05. 10:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/15 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.02.05. 10:23
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.02.06. 06:18
Keszthelyi Sándor publikálta "Nepomuki Szent János szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.