Mándoky Kongur István domborműves emléktábla

Budapest, XI. kerület, Bartók Béla u. 52

Budapest
XI. kerület, Bartók Béla u. 52
A ház falán

Felállítás2003


Neszták Béla
2008.12.30. 10:50
Mészkő táblán bronz lemez dombormű. Felirat: 'E házban élt és alkotott / 1990-1992 / MÁNDOKY KONGUR ISTVÁN / 1944-1992 / világhírű kun-magyar turkológus // Emlékét megörökítettük / születésének 60. évfordulóján // Magyar Tudományos Akadémia / Budapest Székesfőváros Önkormányzata / XI. Kerület Önkormányzata'.
Göröntsér Vera
2016.10.09. 19:46
A karcagi születésű tudós életében meghatározó lehetett az a török nyelvű tankönyv, amit a Györffy István Múzeum igazgatójától kapott. A kunmadarasi orosz laktanyában a élő kazak, kirgiz, krími, kazáni tatár, karacsáj nyelvek gyakorlására lehetősége volt. Mindez még egyetemi tanulmányai előtt.
Budapesten, az ELTE hallgatója volt. Ezekben az években már elkezdte tanulmányozni a kun nyelvemlékeket, kutatásokba kezdett, amit folytatott az egyetem befejezése után is.
"Az egyetem befejezését követően az Országos Széchényi Könyvtár, majd a Kőrösi Csoma Társaság munkatársa volt, 1970-től pedig az MTA Belső-Ázsiai Kutatócsoportjában dolgozott. Hitte, hogy a Kelet felől érkezett magyarság összekötő kapocs Kelet és a Nyugat között..."
További munkásságáról, kutatásairól, ezek publikált eredményeiről a forrás cikkben olvashatunk: http://www.karcag.hu/index.php/a-telepules-bemutatkozik/nevezetessegek/szemelyek/42-dr-mandoky-kongur-istvan-nyelvesz-a-kun-nyelv-kutatoja

A domborművet, mint ahogy a szülővárosában állított emléket is, Györfi Sándor, ugyancsak karcagi születésű szobrászművész formálta meg.




Cím alapján hasonló

"Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
12624
Feltöltve
2008.12.28. 14:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Neszták Béla 08.12.28. 14:14

"Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105407
Feltöltve
2012.02.26. 21:08
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.26. 21:08

"Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
105408
Feltöltve
2012.02.26. 21:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.02.26. 21:09

"Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
254587
Fotózva
2016. február
Feltöltve
2016.10.09. 18:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.10.09. 18:32
2016. február
Összesen 4 fotó

Műlap története

18.11.04. 12:50
Megérintettem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" alkotást
18.04.01. 10:54
Megérintettem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" alkotást
17.07.22. 16:35
Megérintettem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" alkotást
17.04.04. 18:38
Megérintettem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" alkotást
16.10.09. 18:32
1 új fotót töltöttem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" műlaphoz
16.02.27. 11:33
Megérintettem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" alkotást
14.12.07. 17:01
A "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.26. 21:09
1 új fotót töltöttem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" műlaphoz
12.02.26. 21:08
1 új fotót töltöttem a "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" műlaphoz
08.12.30. 10:50
Neszták Béla publikálta "Mándoky Kongur István domborműves emléktábla" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.