Debrecen, Benczúr Gyula utca 20.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Benczúr Gyula utca 20.
A Köztemető főbejáratától jobbra, alig 100 méteren belül.

Felállítás1909

TundeK62
2008.12.27. 23:01
A szobrász derékba tört tölgyfa törzshöz támaszkodó, kibontott hajú, gazdagon redőzött ruhában, ájultan álló jelképes női alakot jelenít meg.
A tábla felirata: SESZTINA LAJOS
1828-1905

Ajánlom a cikket! Még akkor is, ha én másképp látom a dolgokat. Miután családunk egyik tagja épp e mellé a családi sírbolt mellé van temetve, én többször is látom az emlékművet. A képen a hátulsó rész van fotózva, mert itt van ez a felbecsülhetetlen értékű szobor. A sírbolt másik oldalán állnak egymás mellett az obeliszkek, amiből (valószínű nem személyautóval) elvitték az egyiket a vaskereskedésbe. Az viszont érdekes, hogy ez nem az út szélén van, tehát voltak nehézségeik a tolvajoknak.
A síremlék az év (évek) nagy részében szinte láthatatlan, a sok borostyán úgy belepi. Októberben már lefotóztam egyszer, de a rengeteg zöld alatt alig látszott valami.
Valahol olvastam, hogy 2001-ben felújították az emlékművet. Nekem nem tűnt fel ez akkor. Viszont most igen, hogy rendbe szedték, leszedték róla a sűrű borostyánt.

Sesztina Jenőről itt lehet bővebben olvasni: http://jadox.meliusz.hu:80/?docId=413318

Az időpontból látszik, hogy ez az síremlék is jóval a köztemető megnyitása előtt készült el, vagyis ezt is áttelepítették egy régi temetőből. Ennek pontos adatára még nem találtam rá.
Források:
http://basahalom.blog.hu/2008/07/29/sesztinaek_a_hulladekban
További linkek
http://basahalom.blog.hu/2008/07/29/sesztinaek_a_hulladekban

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12612
Feltöltve
2008.12.27. 22:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.27. 22:26

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12613
Feltöltve
2008.12.27. 22:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.27. 22:27

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12615
Feltöltve
2008.12.27. 22:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.27. 22:30

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12616
Feltöltve
2008.12.28. 00:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.28. 00:23

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18783
Feltöltve
2009.05.18. 16:27

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.18. 16:27

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18784
Feltöltve
2009.05.18. 16:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.18. 16:28

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18785
Feltöltve
2009.05.18. 16:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.18. 16:29

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
18787

43470
Feltöltve
2010.02.16. 14:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.16. 14:16

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
43471
Feltöltve
2010.02.16. 14:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Gyurkóné Edit 10.02.16. 14:17

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
43472

179157
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2014.09.11. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/30 • ISO400

TundeK62 14.09.11. 20:46
2013. november

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Az emlékmű ismét nagyon leromlott állapotban van.
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
179158
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2014.09.11. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/40 • ISO320

179159
Fotózva
2013. november
Feltöltve
2014.09.11. 20:46
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO400

179160

185867
Feltöltve
2014.11.04. 22:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:04

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

A síremlék másik oldala
Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185868
Feltöltve
2014.11.04. 22:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 22:05
A síremlék másik oldala

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465585
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:37
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ310/100 • 1/80 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:37
2012. szeptember

Archív fotók

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
191152
Forrás
Debreczeni Képes Kalendáriom, 1913
Évszám
1913
Feltöltve
2014.12.26. 12:58
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Nyul Imre 14.12.26. 12:58
1913, Archív felvétel

"Sesztina-síremlék" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
527992
Évszám
2003
Feltöltve
2023.06.09. 08:57
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/30 • 4.3mm • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.06.09. 08:57
2003, Archív felvétel
Összesen 20 fotó

Műlap története

23.06.09. 08:57
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-síremlék" műlaphoz
21.11.02. 10:37
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-síremlék" műlaphoz
14.12.26. 12:58
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-síremlék" műlaphoz
10.02.16. 14:17

10.02.16. 14:16
1 új fotót töltöttem a "Sesztina-síremlék" műlaphoz
08.12.27. 23:01
TundeK62 publikálta "Sesztina-síremlék" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.