Fazekas Mihály-emlékoszlop

Debrecen, Benczúr Gyula utca 20.

Debrecen
Benczúr Gyula utca 20.
A Köztemető főbejáratánál, a díszsírhelyek között, a kapuhoz nagyon közel.

Felállítás1904

TundeK62
2008.12.27. 23:00
Felirat:" Költői érdemeinek elismeréséül közadakozásból állíttatta ez emléket a debreceni főiskolai magyar irodalmi önképzőtársulat"

"1766. január 6-án született jómódú debreceni kézműves polgárcsaládban. Apja állatorvos és gyógykovács volt. Iskoláit szülővárosában kezdte; 1779-ben befejezte a gimnázium 6. osztályát. 1781. április 20-án a Debreceni Református Kollégium hallgatói közé lépett; tanára volt P. Szathmáry István, Hatvani István, Varjas János és Sinai Miklós."
Forrás, és az életrajz további része: https://hu.wikipedia.org/wiki/Fazekas_Mih%C3%A1ly

A szobrász, Tóth Andrást bírálták emiatt az emlékmű miatt – azt hiszem, jogosan.

Nemrég felújították az emlékművet (2016).

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
319191
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.07.26. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.26. 23:15
2017. július

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
319190
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.07.26. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

319189
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.07.26. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/160 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.07.26. 23:15
2017. július

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12609
Feltöltve
2008.12.27. 22:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.27. 22:20

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
12610
Feltöltve
2008.12.27. 22:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 08.12.27. 22:22

12611

185845
Feltöltve
2014.11.04. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 21:17

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185846
Feltöltve
2014.11.04. 21:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/125 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 21:17

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
185844
Feltöltve
2014.11.04. 21:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.04. 21:16

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
432161
Fotózva
2016. november
Feltöltve
2021.02.09. 14:22
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1000 • 5mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.02.09. 14:22
2016. november

"Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
465587
Fotózva
2012. szeptember
Feltöltve
2021.11.02. 10:41
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/200 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.02. 10:41
2012. szeptember
Összesen 11 fotó

Műlap története

21.11.02. 10:41
1 új fotót töltöttem a "Fazekas Mihály-emlékoszlop" műlaphoz
21.02.09. 14:22
1 új fotót töltöttem a "Fazekas Mihály-emlékoszlop" műlaphoz
14.11.05. 00:27
A "Fazekas Mihály-emlékoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.12.13. 00:27
A "Fazekas Mihály-emlékoszlop" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.12.27. 23:00
TundeK62 publikálta "Fazekas Mihály-emlékoszlop" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.