Krepß-Haag–kereszt

Palotabozsok, Kossuth Lajos utca 64.

Alternatív, helyi címek:Kőkereszt Szent Flóriánnal és Szent Vendellel

Palotabozsok
Kossuth Lajos utca 64.

Felállítás1868

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.01.17. 09:58
Palotabozsok közepén, a Kossuth Lajos utca és Rákóczi Ferenc utca sarkán álló régi ház déli homlokzata előtt áll egy kőkereszt. Egy különleges szoboregyüttes része.

A kereszt és a megfeszített Jézus ábrázolása szokványos. A kereszt aljánál álló kicsi, de egész alakos szobor is általános. Ő Mária, Jézus anyja.

Ami ritkaság, hogy a kőkereszt oldalán még két szobor áll, balra Szent Flórián, jobbra Szent Vendel. A valóságban persze egyikük sem állhatott a keresztfánál, így itt szereplésük más jelképeket mutat. Bár mellékalakok, méretük nem az, összemérhetőek Krisztus szobrával. Az is látszik, hogy nem csak pótlólag tették a feszület mellé a két szobrot. A talapzat úgy van megalkotva, hogy azon különleges kialakítású két kiálló konzol van Flórián és Vendel szobrainak.

Szent Flórián római katonai ruhában és sisakban van. Egy kétszintes lángoló tetejű ház tüzét oltja, a jobb kezében tartott sajtárból kiömlő vízzel.

Szent Vendel fiatal arcú, fedetlen fővel áll. Balján tarisznya lóg, kezében pásztorbot van. A jobb kezének kitárt tenyerében valamilyen terményt kínál. Bal lábánál egy csavart szarvú kos látható, míg jobb lávával egy koronára lép.

A talapzat déli oldala szépen kidolgozott, kis gótikus ívekkel díszített. Itt németül, fraktúr betűkkel olvasható, hogy Paul Krepß és Johan Haag állíttatta a szobrokat 1868-ban. A Krepß mai írásmóddal Krebsz lehet, mert a régi felirat alatt van egy újabb tábla. Azon ez áll:

FELÚJÍTTATTA A
SZENTÉV
ALKALMÁVAL,
MAGYAR
ÁLLAMISÁGUNK
1000. ÉVÉBEN
KREBSZ PÁL
KREBSZ JÓZSEF ÉS
DR. BACSA IMRE
2000.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
300790
Feltöltve
2018.01.10. 13:47
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.10. 13:47

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
300791
Feltöltve
2018.01.10. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.10. 13:48

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
300792

300793
Feltöltve
2018.01.10. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.10. 13:48

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
300794
Feltöltve
2018.01.10. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/640 • ISO100

300795

300796
Feltöltve
2018.01.10. 13:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.10. 13:49

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
300797
Feltöltve
2018.01.10. 13:49
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ126/10 • 1/400 • ISO100

300798

300799

300800
Feltöltve
2018.01.10. 13:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.10. 13:50

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
300801
Feltöltve
2018.01.10. 13:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ121/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.10. 13:50

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
456043
Feltöltve
2021.08.22. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 285 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 10.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Zsolt 21.08.22. 20:44

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
456044
Feltöltve
2021.08.22. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 285 HS
ƒ56/10 • 1/320 • 29.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Zsolt 21.08.22. 20:44

"Krepß-Haag–kereszt" c. alkotás fotói

Település
Palotabozsok
Feltöltő
Azonosító
456045
Feltöltve
2021.08.22. 20:44
EXIF információk...
Canon / Canon IXUS 285 HS
ƒ50/10 • 1/800 • 22.1mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Zsolt 21.08.22. 20:44
Összesen 15 fotó

Műlap története

21.08.22. 20:44
3 új fotót töltöttem a "Krepß-Haag–kereszt" műlaphoz
18.01.17. 09:58
Keszthelyi Sándor publikálta "Krepß-Haag–kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.