Geresdlak, Kisgeresd utca 5-7.

Alternatív, helyi címek:Kőkereszt Szűz Máriával és Szent Vendellel

Geresdlak
Kisgeresd utca 5-7.
A harangtorony melletti kőkereszten van.

Felállítás1891

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.01.17. 09:53
Geresdlak mai területén régebben három falu volt: Geresd, Kisgeresd és Püspöklak. Geresdhez már korábban hozzácsatolták Kisgeresdet. Azután 1968-ban Geresd és Püspöklak egyesítése következett.

Kisgeresd a legkisebb, a legészakibb, és a mai napig sem épült össze a másik kettő településrésszel. A II. világháború után az akkori lakói – római katolikus német nemzetiségű honfitársaink – némi rábeszélés után: nyugatra távoztak. Ma is egy bájos, kicsiny falu, szépen felújított parasztházakkal – belföldiek és külhoniak nyaralóként használják, köztük az őslakosainak leszármazottai is.

A kis falunak még temploma sem volt. Csupán egy harangtorony állt a főutca közepén. Ma is megvan. A zömök, szépen felújított,,cseréppel fedett torony nyugati oldalán egy kőkereszt található.

A kereszten a megfeszített Jézus van. A kőkorpuszt vasszegek tartják. A kereszt felső végén az I. N. R. I. felirat van.

A kereszt lábánál Mária, Jézus édesanyja áll. A kicsiny szobor szépen kidolgozott. Élénk „szűzmáriakék” színűre festett.

A legérdekesebb a talapzat déli oldalában lévő falfülkében van. Itt Szent Vendel szobra áll. Ez a kicsi, de egész alakos kőszobor is részletesen faragott. Vendel földig érő köpenyt visel, tarisznyája bal oldalán lóg. Mindezt szépen kifestették: öt-hat élénk színnel. Vendel jobb csizmájával valamire rálép, az valószínűleg egy korona, amely sok más Szent Vendel-szobornál is látható elem. A szent lábainál egy kis tehén fekszik.

A talapzat alján egy új kőtábla felirata szerint Josef Kremer és neje Therezia állíttatta mindezt 1891-ben.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Geresdlak

Cím alapján hasonló

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300620
Feltöltve
2018.01.08. 07:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ58/10 • 1/1000 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:22

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300621
Feltöltve
2018.01.08. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:23

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300622
Feltöltve
2018.01.08. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ84/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:23

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300623
Feltöltve
2018.01.08. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:23

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300624
Feltöltve
2018.01.08. 07:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/1000 • ISO100

300625
Feltöltve
2018.01.08. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:24

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300626
Feltöltve
2018.01.08. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/800 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:24

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300627

300628
Feltöltve
2018.01.08. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ110/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:24

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300629
Feltöltve
2018.01.08. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:24

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300630
Feltöltve
2018.01.08. 07:24
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ130/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:24

"Kremer-kereszt" c. alkotás fotói

Település
Geresdlak
Feltöltő
Azonosító
300631
Feltöltve
2018.01.08. 07:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ52/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.08. 07:25
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.01.17. 09:53
Keszthelyi Sándor publikálta "Kremer-kereszt" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.