Somogyhárságy, Kishárságy 2.

Állapot: Megrongálódott

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.01.09. 20:27
Somogyhárságy mai területének északi részén egy különálló, régi, már a középkor óta létező település van: Kishárságy. A falurész közepén a valamikori Zichy-kastély épülete éli végnapjait. A kastély parkja viszont kellemes látványt nyújt.

Kishárságy délről észak felé húzódó egyetlen utcájának legvégén van egy Szent Vendel-szobor. A falu utolsó házánál többfelé ágaznak el földutak, melyek a mezőkre vezetnek. Még egy magas víztorony is színesíti a képet.

A régi talapzaton álló Szent Vendel szobra kelet felé néz. Szépen kifaragott az arc, a földig érő köpeny és a ruházat finoman redőzött. Tarisznya van a jobb oldalán. Vendel bal lábánál egy bárány fekszik. Bundáját rücskösre dolgozta ki a kőfaragó.

Az egész szobor fehér színű, csak egyes részek színesek, vörösek vagy feketék. A jó állapota azt mutatja, hogy nem is régen felújíthatták. A szobor majdnem ép. Csak Vendel bal kézfeje hiányzik.

A talapzat keleti oldalán egy keretezett mező van. Ez a tábla réginek tűnik, a felújítások és lefestések nem érintették. Annyi látható, hogy nyolc soros a szöveg, német nyelven van és fraktúr betűkkel. Viszont már nem olvasható ki a szövege. Egyes szavak felismerhetők, de a lényeg: a szobrot állító neve nem: valamilyen Mihael …. A legalján talán évszám is lehetett, de az végképpen olvashatatlan. Benn Somogyhárságy közepén is van egy hasonló kinézetű (de nem teljesen azonos) Szent Vendel-szobor, az 1906-ban készült.
Források:
A szobrot a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Cím alapján hasonló

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Somogyhárságy
Feltöltő
Azonosító
300603
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.07. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.07. 21:22
2017. július

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Somogyhárságy
Feltöltő
Azonosító
300604
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.07. 21:22
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • ISO100

300605

300606

300607

300608
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.07. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ93/10 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.07. 21:23
2017. július

"Szent Vendel-szobor" c. alkotás fotói

Település
Somogyhárságy
Feltöltő
Azonosító
300609
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.07. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/400 • ISO100

300610
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.07. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ88/10 • 1/250 • ISO100

300611

300612
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.07. 21:23
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ101/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.07. 21:23
2017. július
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.01.09. 20:27
Keszthelyi Sándor publikálta "Szent Vendel-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.