A nyári napforduló napja emlékére

Pilisszentiván, Szent Borbála tér

Alternatív, helyi címek:A 2012. évi Szent Iván napja emlékére

Pilisszentiván
Szent Borbála tér
Az orvosi rendelő előtti téren, a buszmegállóhoz közel.

Felállítás2012. június 23.

Androvicz Dénes (kőfaragó)
Ámmer Gergő (kőfaragó)
Cseh Krisztina (kőfaragó)
Csorba Ádám (kőfaragó)
Frank Balázs (kőfaragó)
Hajdi Gergo (kőfaragó)
Sallay Dániel (kőfaragó)
Sánta János (kőfaragó)
Tirnován Tamás (kőfaragó)

Göröntsér Vera
2018.01.09. 15:18
A nyári napforduló időpontja, Szent Iván napja Pilisszentiván község egyik legnagyobb ünnepe. 2012-ben ebből az alkalomból gyűlt össze tíz kőfaragó és hozta létre ezt az alkotást, amit az évente megrendezésre kerülő Napforduló Fesztivál keretében avattak fel.
A szervezők, támogatók: a Kőfaragó és Műkőkészítő Vállalkozók Országos Ipartestülete, az önkormányzat és a Pilis Kulturális Örökségünk Alapítvány.
Úgy gondolom, ez lehetett egyben az első Kőfaragó alkotótábor, amit Pilisszentivánban szerveztek. A második ilyen találkozót 2017-ben szervezték meg: Az akkor létrejött, a kapcsolt lapon már bemutatott alkotás rokon, de legalábbis kapcsolódó témát dolgoz fel.

Az alkotás két részből áll, melyeket egymás fölött helyeztek el. Köztük egy forgózsámoly biztosítja, hogy segítségével a kőtömbök egymáson elvileg elfordíthatók. A két tömb minden megmunkált oldala szimbólumokat hordoz, amelyeket a fiatal kőfaragók terveztek és valósítottak meg. Az alkalmazható jelképek sokasága végtelen. Ezt bizonyítja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumának egy idézett részlete is: "A történelem és az emberi lét kezdeti időszakából vett példák jelzik, hogy az emberben elemi vágy él, hogy „megfogja” a Napot. Ha már másképp nem megy, hát úgy, ahogy a szerelmes csinálja, amikor imádottja nevét fába vési. És hány olyan jelet vésett, rajzolt, faragott, öntött és állított a Nap útjába, hogy kelés-, delelő- és nyugvópontját „megfogja”! A legújabb korig úgy épült a világ nem hét, hanem minden csodája a megalit kőköröktől Versailles-ig (és nemcsak a csodák, hanem a természeti népek sámánjainak alkalomra összetákolt szertartási kunyhói is), hogy sarkaik az ég „sarkaihoz”, bizonyos állócsillagokhoz, de többnyire a napjáráshoz igazodjanak. .... Ahol pedig a napisten kultusza lehanyatlott, vagy az istentisztelet elszakadt a Napétól, ott szerényebb keretek között élt tovább a hősmitológiában, mesékben, dalokban, a tárgyi művészetekben szimbólumokban rejtve vagy nyíltan...."
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pilisszentiv%C3%A1n
http://varkapu.info/egyeb/allatovi-jegyekkel-diszitett-szobrot-avattak-pilisszentivanon/
http://jelesnapok.oszk.hu/prod/unnep/nyari_napfordulo_a_csillagaszati_nyar_kezdete

Kapcsolódó
Meteorid

Cím alapján hasonló

"A nyári napforduló napja emlékére" c. alkotás fotói

Alkotók
Androvicz Dénes (kőfaragó)Ámmer Gergő (kőfaragó)Cseh Krisztina (kőfaragó)Csorba Ádám (kőfaragó)Frank Balázs (kőfaragó)Hajdi Gergo (kőfaragó)ifj. Parizán Mihály (kőfaragó)Sallay Dániel (kőfaragó)Sánta János (kőfaragó)Tirnován Tamás (kőfaragó)
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
300414
Feltöltve
2018.01.06. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.06. 09:05

300413
Feltöltve
2018.01.06. 09:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.06. 09:04

300412
Feltöltve
2018.01.06. 09:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

300416
Feltöltve
2018.01.06. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/320 • ISO80

300415
Feltöltve
2018.01.06. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

300417
Feltöltve
2018.01.06. 09:05
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

300411
Feltöltve
2018.01.06. 09:04
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • ISO80

300419
Feltöltve
2018.01.06. 09:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.06. 09:07

300420
Feltöltve
2018.01.06. 09:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

300421
Feltöltve
2018.01.06. 09:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

300422

300418
Feltöltve
2018.01.06. 09:07
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.06. 09:07

"A nyári napforduló napja emlékére" c. alkotás fotói

Alkotók
Androvicz Dénes (kőfaragó)Ámmer Gergő (kőfaragó)Cseh Krisztina (kőfaragó)Csorba Ádám (kőfaragó)Frank Balázs (kőfaragó)Hajdi Gergo (kőfaragó)ifj. Parizán Mihály (kőfaragó)Sallay Dániel (kőfaragó)Sánta János (kőfaragó)Tirnován Tamás (kőfaragó)
Település
Pilisszentiván
Feltöltő
Azonosító
309502
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.04.17. 22:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ110/10 • 1/500 • ISO360

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.04.17. 22:54

309503

309505
Fotózva
2017. augusztus
Feltöltve
2018.04.17. 22:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D3300
ƒ110/10 • 1/500 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Tarjáni Antal 18.04.17. 22:54
2017. augusztus
Összesen 15 fotó

Műlap története

19.08.15. 09:06
Megérintettem az "A nyári napforduló napja emlékére" alkotást
19.07.27. 16:48
Megérintettem az "A nyári napforduló napja emlékére" alkotást
18.04.17. 22:54
1 új fotót töltöttem az "A nyári napforduló napja emlékére" műlaphoz

18.01.09. 15:18
Göröntsér Vera publikálta "A nyári napforduló napja emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.