Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű

Szombathely, Hunyadi János u. 55.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:"Vasi vitéz", "Géza"
Angol cím:World War Memorial

Szombathely
Hunyadi János u. 55.
A Jézus szíve-templom melletti parkban

Felállítás2020
Avatás1932. szeptember 25.


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Orbán Róbert
2018.01.05. 20:37
A szobor Gyöngyösszőllős első világháborús hősi emlékművének készült. 2020 áprilisa óta áll a jelenlegi helyén.
Előtte, 1932 és 1942 között a Rákóczi u. és a Szent Gellért u. találkozásánál, 1942 és 2020 között pedig az Erdődy kastély parkjában állt.
1942-ben a helyi plébános kérte az emlékmű áthelyezését, mert úgy itélte meg, hogy az ősmagyar vitéz "illetlen" ruházatot visel. A szobor átkerült az Erdődy kastély parkjába, amely akkor még a kastélypark szabadon látogatható volt. Sőt a tulajdonos Erdődy család már 1918-ban megállapodást kötött Szombathely várossal arról, hogy a park nyitva áll a nagyközönség előtt. A második világháborút követő államosítás után hosszabb ideig a Szombathelyi Állami Tangazdaság használta az épületet, a rendszerváltás után a megyei önkormányzaté lett, jelenleg állami tulajdon. A kastély 1998 óta üresen áll. Sem az épület, sem a park nem látogatható.
A szobor, amely egy közösség emlékművének készült, hosszú időre bent rekedt egy magas kerítéssel körbevett magánterületen.[1]
Az emlékmű eredetileg nagyméretű talapzaton állt, aminek három oldalán -díszes keretbe foglalva- az emlékező felirat és az elesettek névsora volt olvasható.

Részletek a Dunántúli Néplap átadási ünnepségről szóló tudósításából:
"Hatalmas embergyűrű fogott közre vasárnap délelőtt Gyöngyösszőllősben a szombathelyi Rákóczi út gyöngyösszőllősi kereszteződésénél egy rögtönzött kis parkot, amelyen belül nemzeti szalagos fehér lepellel borítva a község 48 hősének emlékműve várta a leleplezési ünnepséget. A parkhoz vetető utakat díszkapu övezte s a fődíszkapunál Szűcs István dr főszolgabíróval, Tóth József körjegyzővel és Elek József községbíróval az élen a gyöngyösszőllősi képviselőtestület állott fel a vendégek fogadására ......
.........
A mise után a levente zenekar Magyar Hiszekegye nyitotta meg az emlékmű leleplezési ünnepség további programját. Kóczán Boldizsár gyöngyösszőllősi kurátor méltatta a hősök szobrának jelentőségét és üdvözölte a megjelent előkelőségeket és vendégeket.
Utána felharsant a himnusz és lehullott a lepel a hősök emlékét hirdető, kardra és címeres pajzsra támaszkodó harcos alakjáról, Merkli Ferenc gyöngyösszőllősi szobrász szép alkotásáról, amelyet Wallner József kanonok papi segédletének kíséretében megszentelt és megáldott szép beszéd kíséretében.
Tompa Kálmán szavalta el ezután lelkesedéssel a leleplezés alkalmára írt ódáját a község 48 hősi halottjáról.
Az avatóbeszédet a gyöngyösszőllősi gyermekkar kedves énekszámai után Csekonics József gróf országgyűlési képviselő mondotta.......
Elek József községbíró átvette utána az emlékművet a község birtokába."[2]
Az emlékművet a Rumi Rajki Műpártoló Kör közreműködésével 2020. áprilisáben a felújították, majd a kastélyparkból áthelyezték a Jézus szíve templom melletti parkba, így a szobor 78 év után ismét közterületre került.
2022 tavaszán - két évvel (!!) felújítás és az áthelyezés után - az emlékművet újra felavatták. [3]

Gyöngyösszőllőst 1935-en csatolták Szombathelyhez. Az emlékművet készítő Merkly Ferenc maga is hosszabb ideig a település lakója volt.
(A település nevét hagyományosan két ellel írjuk.)
Források:
[1] Orbán Róbert: A kastélyparkban kiszabadításra vár a kővitéz - https://www.vaol.hu/hetvege/a-kastelyparkban-kiszabaditasara-var-a-kovitez-2510985/
[2] Hősi emlékmű-avatás és rokkantjelvény kiosztás Gyöngyösszőllősben, Dunántúli Néplap, 1932. október 1. 5. p
[3] Felavatták a gyöngyösszőlősi I. világháborús emlékművet - https://www.szombathely.hu/onkormanyzat/onkormanyzati-hirek/varoshaza/felavattak-a-gyongyosszolosi-i-vilaghaborus-emlekmuvet.23795/



Cím alapján hasonló

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402552
Feltöltve
2020.04.26. 13:56
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 8.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.04.26. 13:56

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402551
Feltöltve
2020.04.26. 13:52
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ50/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.04.26. 13:52

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
323655
Feltöltve
2018.09.08. 15:21
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.09.08. 15:21

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300369
Fotózva
2011. január
Évszám
2018
Feltöltve
2018.01.05. 18:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/80 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.05. 18:43
2011. január
Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
323653
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.08. 15:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/80 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.09.08. 15:20
2018

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
323654
Évszám
2018
Feltöltve
2018.09.08. 15:20
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX A100
ƒ32/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.09.08. 15:20
2018

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300370
Fotózva
2011. január
Évszám
2018
Feltöltve
2018.01.05. 18:45
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/60 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.05. 18:45
2011. január
Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300371
Fotózva
2011. január
Évszám
2018
Feltöltve
2018.01.05. 18:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ430/100 • 1/45 • ISO250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.05. 18:50
2011. január
Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300374
Fotózva
2011. január
Évszám
2018
Feltöltve
2018.01.05. 19:07
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.05. 19:07
2011. január
Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300375
Fotózva
2011. január
Évszám
2018
Feltöltve
2018.01.05. 19:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/42 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.05. 19:10
2011. január
Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300376
Fotózva
2011. január
Évszám
2018
Feltöltve
2018.01.05. 19:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/45 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.05. 19:12
2011. január
Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű (Merkly Ferenc, 1932) - Szombathely

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402553
Feltöltve
2020.04.26. 13:59
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ45/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.04.26. 13:59

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402554
Feltöltve
2020.04.26. 14:03
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.04.26. 14:03

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402555
Feltöltve
2020.04.26. 14:05
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.04.26. 14:05

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
402556
Feltöltve
2020.04.26. 14:08
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.04.26. 14:08

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
428011
Feltöltve
2020.12.29. 21:41
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/160 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.12.29. 21:41

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
428012
Feltöltve
2020.12.29. 21:55
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.12.29. 21:55

Archív fotók

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

Az emlékmű az 1930-as években, amikor még talapzaton állt az eredeti helyén
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300638
Évszám
1933
Feltöltve
2018.01.08. 11:24
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Canon / CanoScan 5600F

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.08. 11:24
1933, Archív felvétel
Az emlékmű az 1930-as években, amikor még talapzaton állt az eredeti helyén

"Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. alkotás fotói

A szobor az Erdődy kastély parkjában (1980-as évek)
Alkotó
Település
Szombathely
Feltöltő
Azonosító
300678
Évszám
1980
Feltöltve
2018.01.08. 20:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 18.01.08. 20:37
1980, Archív felvétel
A szobor az Erdődy kastély parkjában (1980-as évek)
Összesen 19 fotó

Műlap története

20.12.29. 21:55
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.12.29. 21:41
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.04.26. 14:08
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.04.26. 14:05
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.04.26. 14:03
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.04.26. 13:59
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.04.26. 13:56
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
20.04.26. 13:52
1 új fotót töltöttem a "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" műlaphoz
18.01.05. 20:37
Orbán Róbert publikálta "Gyöngyösszőllősi hősi emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.