Szentháromság-szobor

Hegymagas, Széchenyi utca 23.

Hegymagas
Széchenyi utca 23.

Felállítás1808

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Keszthelyi Sándor
2018.01.04. 09:15
Hegymagason a Széchenyi utca és a József Attila utca találkozásánál lévő téren áll egy Szentháromság-szobor. Szentháromság-tér volt e hely neve. A szobortól keletre lévő régi ház a „Mesterház” volt. 1979-től klub és könyvtár van az épületben. 2017-ben a „Faluhaz” a „Könyvtár” és az „eMagyarország pont” táblák vannak a falán.

A Szentháromság kompozíciónál: felhőtrónuson ül egymás mellett az Atya és a Fiú. Az atyaisten jobb kezében jogart, baljában glóbuszt tart. Jézus bal kezében keresztet tart. Közöttük, a kereszt felső szárán egy kiterjesztett szárnyú galamb van, a Szentlélek jelképeként. A szoborcsoport felülete nagyon mohás.

Mindez egy oszlop tetején van. A szépen kifaragott oszlopfő és az oszlopláb is megfelel a korinthoszi oszloprendnek. A kannelúrák rovátkolása csak az oszlop alsó harmadába került.

A talapzat nyugati oldalán ez olvasható:

Isten dicsőségére
állíttatta
özv SZÉL GÁBORné
szül ANGYAL KLÁRA
1808.

A talapzat háromszög alakú. A tetején, a három irányú kinyúlás mindegyikének állhatott szobor. Ezek közül csak az egyiken, a déli irányba nézőén van most szobor. Egy szépen kidolgozott, egész alakos mű. Egy idős arcú, bő papi ruhájú püspököt ábrázol. Nagyon valószínű, hogy ő Szent Miklós, Myra püspöke. Jobb kezét áldást osztóan feltartja. Bal kezében egy kapcsos könyvet (imakönyvet, bibliát, evangéliumos könyvet) tart, és itt a pásztorbot vége is látszik.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.

Közös gyűjteményben
Szentháromság-szobrok

Cím alapján hasonló

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300233
Feltöltve
2018.01.04. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:08

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300234
Feltöltve
2018.01.04. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/250 • ISO100

300235

300236
Feltöltve
2018.01.04. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:08

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300237
Feltöltve
2018.01.04. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:08

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300238
Feltöltve
2018.01.04. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/100 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:08

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300239
Feltöltve
2018.01.04. 09:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:08

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300240
Feltöltve
2018.01.04. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:09

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300241
Feltöltve
2018.01.04. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:09

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300242
Feltöltve
2018.01.04. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ47/10 • 1/100 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:09

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300243
Feltöltve
2018.01.04. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:09

"Szentháromság-szobor" c. alkotás fotói

Település
Hegymagas
Feltöltő
Azonosító
300244
Feltöltve
2018.01.04. 09:09
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 18.01.04. 09:09
Összesen 12 fotó

Műlap története

18.01.04. 09:15
Keszthelyi Sándor publikálta "Szentháromság-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.