Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája

Tolna, Bezerédj Pál tér 1.
További képek a Fotólistában

Angol cím:Plaque of Tolnai Selyemfonógyár

Tolna
Bezerédj Pál tér 1.
A Tolnatext bejáratától balra a falon

Felállítás2000

Tövisháti Béla (keramikus)

László Mária
2018.01.03. 22:27
A selyemgyár első fonodáját a soproni születésű Bezerédj Pál építtette 1898-ban. A termelés 120 Olaszországból származó fonóegységgel indult meg 1900-ban. Kezdetekben kb. 250-en dolgoztak a fonodában, később az 1910-ben alapított árvalány otthon gyerekei is, akik itt tanulták meg a fonodai munkát.
Az üzem 71 évig folyamatosan működött. Cérnával, hernyó- és műselyemmel foglalkozott, de gyártott ipari célú üvegszövetet is. Az 1960-as években jelentősen bővítették, a fonoda 1971-1972-ben állt le, ezzel egyidőben befejeződött a magyarországi selyemtenyésztés és -feldolgozás is.
Az 1990-es években a gyár német tulajdonba került. Jelenleg Tolnatexként üzemel.
Az öreg gyárépületek, a selyemgubóraktár épülete, az ipartörténeti gyűjtemény Közép-Európa-szerte egyedülálló, de főleg országosan fontos és értékes ipartörténeti emlék.
A szignált táblán Bezerédj Pál, az Országos Selyemtenyésztési Felügyelőség megalapítójának portréja és a korabeli gyár látható. Az emléktábla a gyár alapításának 100. évfordulójára készült.
Források:
[1] Selyemgyár és ipartörténeti gyűjtemény
http://www.kincsestolnamegye.hu/selyemgyar-es-ipartorteneti-gyujtemeny
[2] Tolna-Mözs. Közterületek szakrális és világi szobrászati alkotásai, emléktáblái. Tolna, Tolnai Városvédő Egyesület, 2010. 78. oldal
További linkek
[1] Bezerédj Pál
https://hu.m.wikipedia.org/wiki/Bezerédj_Pál
[2] Selyemfonó
http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Tolna/pages/muemlekeink.htm#9



Tagi gyűjteményben
Szekszárdiak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300039
Feltöltve
2018.01.02. 22:25
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 22:25

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300042
Feltöltve
2018.01.02. 22:29
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 22:29

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300041
Feltöltve
2018.01.02. 22:28
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 22:28

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300050
Feltöltve
2018.01.02. 22:41
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 22:41

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300044
Feltöltve
2018.01.02. 22:32
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 22:32

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300043
Feltöltve
2018.01.02. 22:31
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ35/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 22:31

Adalék vagy máshol

"Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. alkotás fotói

A régi gyár egyik épületrésze a Tolnai Holt-Duna felöl
Alkotó
Tövisháti Béla (keramikus)
Település
Tolna
Feltöltő
Azonosító
300028
Feltöltve
2018.01.02. 19:16
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 18.01.02. 19:16
A régi gyár egyik...Teljes szövegA régi gyár egyik épületrésze a Tolnai Holt-Duna felölKevesebb szöveg
Összesen 7 fotó

Műlap története

18.01.03. 22:27
László Mária publikálta "Tolnai Selyemfonógyár emléktáblája" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.