A káptalani sekrestye üvegablakai

Kassa (Košice), Hlavné námestie 4.

Alternatív, helyi címek:A kassai dóm üvegablakai 8.

Kassa (Košice)
Hlavné námestie 4.
A dóm déli oldalán áll a kápolna, a déli kapu mellett.

Felállítás1890

Franz Xaver Zettler (üvegművész)

Nem köztéri:Templombelső
TundeK62
2018.01.12. 21:31
A káptalani sekrestye, vagy más nevén Cromer kápolna Cromer Ágoston, kassai bíróról kapta a nevét. A kápolnában központi helyen egy Szent Ferenc oltár áll. A bíró építtette a kápolnát, 1467-ben – ezért is nevezték el róla.

Ennek a kápolnának a legszerényebbek az üvegablakai. Egyben erről van a legkevesebb információ.
A figurális ablak, vagyis Xavéri Szent Ferenc jezsuita hittérítő alakja kelet felé néz. Ezen az ablakon a feliratokon kívül a készítés évszáma is szerepel: 1890. Az ablakot (remélem nem elírás) Szabad Xavéri Ferenc nagyprépost ajándékozta. Wick Béla azt írja, hogy Münchenben készült.
A középső ablakon a PP–RR betűk a donátorokra vonatkoznak. Viszont Wick Béla sem nevezi meg a donátorokat. Mondjuk díszítés sincs sok az ablakon.
A harmadik ablakon a színes ornamentika között két címert látunk. Ezeket sem nevezi meg Wick Béla, hogy kié, csak leírja, amit maga előtt lát. Vagyis: "Az egyikben kék mezőben vízszintes vörös pólya alatt három ötágú koronát, fent kiterjesztett szárnyú fekete hollót látunk, a másiknak kék pajzsmezejét ezüsttel és vörössel háromszor kockázott két pólya osztja három részre. Ismeretlen donátorok címere."
Sajnos itt is látszik, hogy az ablak adatait, vagyis legalsó sávját eltakarták a széles vörösréz lemezzel.

A katedrális legteljesebb leírása az interneten(francia nyelvű): https://fr.wikipedia.org/wiki/Cath%C3%A9drale_Sainte-%C3%89lisabeth_de_Ko%C5%A1ice
Források:
Wick Béla: A kassai Szent Erzsébet dóm (1936): 325. p.
Borovszky Samu könyvében a dómról: http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0001/7.html

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299743
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:30

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc ablak alsó része
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299742
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:30
Xavéri Szent Ferenc ablak alsó része

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299744
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:30
Xavéri Szent Ferenc

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299741
Feltöltve
2017.12.31. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:30
Xavéri Szent Ferenc

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
300954
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.12. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.12. 20:49
2017. július
Xavéri Szent Ferenc

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Xavéri Szent Ferenc ablak felső része
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299745
Feltöltve
2017.12.31. 23:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:31
Xavéri Szent Ferenc ablak felső része

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
300955
Fotózva
2017. július
Feltöltve
2018.01.12. 20:49
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.01.12. 20:49
2017. július

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ornamentikás ablak
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299746
Feltöltve
2017.12.31. 23:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:31
Az ornamentikás ablak

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ornamentikás ablak
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299748
Feltöltve
2017.12.31. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:32
Az ornamentikás ablak

"A káptalani sekrestye üvegablakai" c. alkotás fotói

Az ornamentikás ablak
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299747

A három ablak együtt
Alkotó
Franz Xaver Zettler (üvegművész)
Település
Kassa (Košice)
Feltöltő
Azonosító
299749
Feltöltve
2017.12.31. 23:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.12.31. 23:32
A három ablak együtt
Összesen 11 fotó

Műlap története

18.01.12. 21:31
TundeK62 publikálta "A káptalani sekrestye üvegablakai" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.