I. és II. világháborúban elesettek emlékére

Ivándárda, Kossuth Lajos utca 63.
További képek a Fotólistában

Ivándárda
Kossuth Lajos utca 63.

Felállítás1923

Keszthelyi Sándor
2017.12.07. 08:23
Ivándárda evangélikus templomától északra áll a világháborúk emlékműve egy szépen gondozott közparkban. Az úttesttől keletre van és járda vezet az emlékműig.

Legfelül egy kiterjesztett szárnyú turul bronzszobra van.

A szépen tagozott, párkányokkal díszített kőoszlop nyugati oldalán van egy nagy vörös márványtábla. Ennek felirata ez:
IVÁNDÁRDA KÖZSÉG 1914 - 1918 VILÁGHÁBORÚBAN
ELESETT HŐSEINAK EMLÉKÉRE!
23 név szerepel a kőbe vésve, aranyozott betűkkel.
EMLÉKETEK ÖRÖKKÉ ÉL! 1923

A legalsó sávban egy fehér kőtáblán ez a felirat olvasható:
IVÁNDÁRDA KÖZSÉG 1941 - 1945
II. VILÁGHÁBORÚBAN ELESETT HŐSEINEK EMLÉKÉRE
29 áldozat neve sorakozik itt három hasábon
1990

A nyugati oldalon még két bronz dombormű van. A felső kisebb. Ez egy angyalt ábrázol szárnyakkal. Lehajtott fejjel borul romokra, vagy sírkövekre. Talán ő Szent Mihály arkangyal. Alkotójának neve ott van a dombormű jobb alsó sarkában, függőleges helyzetűen. A helyszínen nem vettem észre és utólag a fényképemen már nem tudom kiolvasni.

Az alatta lévő dombormű valamivel nagyobb. Egy pajzs alakú bronztábla van a kőre erősítve. A dombormű központi alakja egy katona. Még áll, de bal kezét szívére szorítva éppen hátrahanyatlik, jobb kezéből már kihullott puskája földre esett, a sisakjával együtt. Az alaktól balra és jobbra felirat van:

AZ NEM LEHET HOGY ANNYI SZÍV
HIÁBA ONTA VÉRT
S KESERVBEN ANNYI HŰ KEBEL
SZAKADT MEG A HONÉRT

[Ezek Vörösmarty Mihály Szózat című versének sorai 1836-ból.]
A hősként eleső alak körül csatajelenetek zajlanak. Balra lovasroham, jobbra szuronyroham, és legalul már sisakok hevernek a földön.
Legfelül Magyarország koronás címerét tartja a levegőben két szárnyas angyal. Azonban, különleges módon a két angyal lábbal felfelé és fejjel lefelé van. Ám nem bukott angyalok ők, hanem egyik kezükkel éppen elérik az elesett katonát és láthatóan igyekeznek a magasba emelni testét.

A pajzs alakú bronztáblát más baranyai falvak I. világháborús emlékművein pontosan ugyanilyen méretben és kivitelben megtaláltam. Mind ugyanezt ábrázolták. Nyilván egyszerre tervezett, megalkotott és legyártott elemről van, amelyet egyes települések egyedi megrendelésére helyeztek el az emlékművekre. A bronz domborműveken az alkotó neve nincs feltüntetve, de más források (főként a Köztérkép "Hősi Emlék. Az I. világháború magyar vonatkozású köztéri, valamint közösségi hősi emlékeinek adatbázisa") megadja, hogy ezek Manno Miltiadesz alkotásai.

Manno Miltiadesz (vagy Miltiades) 1879-től 1935-ig élt. Érdekes életéről a Wikipédiában is olvashatunk.

A domborműveken évszám sincs. Viszont a fenti forrásban - már ahol van konkrét évszám - sok az 1922-es felállítás (Birján, Bogád, Diósviszló, Dunaszekcső, Egerág, Hásságy, Kékesd, Kisdobsza, Kiskassa, Kistamási, Kővágószőlős, Kővágótőttős, Majs, Nagykozár, Nagynyárád, Okorág, Szemely) található. Igaz vannak 1923-as (Babarc, Bezedek, Botykapeterd (Botyka), Bükkösd, Bükkösd (Megyefa), Dencsháza, Fazekasboda, Ivándárda, Kétújfalu (Magyarújfalu), Kétújfalu (Nemesújfalu), Magyarbóly, Nagydobsza, Olasz, Olasz (Hidor), Pécs (Málom), Pécs (Mecsekszabolcs), Pécs (Somogy), Sósvertike, Sumony, Szaporca, Szebény), vagy 1924-es (Márok, Nagyharsány, Pécs (Rácváros), Szilágy, Tótszentgyörgy), sőt 1927-es (Nagyváty) emlékműállítások is.
Mindezek alapján Manno Miltiadesz baranyai pajzs alakú domborművei mind 1922-ben készülhettek, és vagy abban az évben, vagy a rákövetkező években lettek avatásra készek az ezt hordozó emlékművek.

A pajzs alakú bronz dombormű felső éle 33 cm széles, az alsó csúcsától a tetejéig 36 cm a magassága.
Források:
Az alkotást a helyszínen megnéztem és fényképeim alapján írtam le.
http://hosiemlek.kozterkep.hu/
http://hosiemlek.kozterkep.hu/m/1310
https://hu.wikipedia.org/wiki/Manno_Miltiades

Közös gyűjteményben
Turulmadarak

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297976
Feltöltve
2017.12.07. 07:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:50

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297977
Feltöltve
2017.12.07. 07:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO100

297978
Feltöltve
2017.12.07. 07:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ54/10 • 1/640 • ISO100

297979
Feltöltve
2017.12.07. 07:50
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:50

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297980
Feltöltve
2017.12.07. 07:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:51

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297981

297982
Feltöltve
2017.12.07. 07:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100

297983
Feltöltve
2017.12.07. 07:51
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ63/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:51

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297984
Feltöltve
2017.12.07. 07:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ35/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:52

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297985
Feltöltve
2017.12.07. 07:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ44/10 • 1/250 • ISO100

297986
Feltöltve
2017.12.07. 07:52
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ38/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:52

Adalék vagy máshol

"I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Ivándárda
Feltöltő
Azonosító
297987
Feltöltve
2017.12.07. 07:52
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 17.12.07. 07:52
Összesen 12 fotó

Műlap története

17.12.07. 08:23
Keszthelyi Sándor publikálta "I. és II. világháborúban elesettek emlékére" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.