Állapot: Megrongálódott

Angol cím:Calvary

Kenyeri
Ady u.
A falu déli végén

Felállítás1731

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Orbán Róbert
2017.12.06. 11:37
Lukács evangéliumi szerint, amikor Jézus meghalt a keresztfán, elsötétült az ég.

"Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig.
És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.
És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe teszem le az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala."

Feltételezhetjük, hogy a félhomályban csak az alakok körvonalai látszottak. Az állító szándékától függetlenül ezt a látványt idézheti föl mai állapotában a kenyeri kálvária is.
A szoborcsoport három alakjának (Mária, Mária Magdolna, Szent János evangélista) éles kontúrjai eltűntek. A mészkőszobrok befestésével többször is próbálták megállítani a mállást, de az arcok mára elmosódtak. Csak a körvonalak látszanak, a fájdalomra, a gyászra a mozdulatok utalnak.
A kálváriát Cziráky József és felesége Barkóczy Mária 1731-ben állították. A kőből készített eredeti keresztek már az 1900-as évek elejére szétestek. Fából készülttel pótolták őket, de azóta már azokat is újabbakra cserélték. A kereszteken Krisztus és a két lator alakja kivágott vaslemezre festve jelenik.
A kálvária kis, mesterséges dombon áll. A keresztet és a szobrokat kör alakú téglafal veszi körül.
Források:
Kálvária - http://www.kenyeri.hu/pages/latnivalok.php
Lukács Evangyélioma - http://biblia.biblia.hu/read.php

Cím alapján hasonló

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
423286
Feltöltve
2020.11.06. 20:42
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ34/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.11.06. 20:42

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
423285
Feltöltve
2020.11.06. 20:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.11.06. 20:39

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
423287
Feltöltve
2020.11.06. 20:50
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX540 HS
ƒ40/10 • 1/400 • 7.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 20.11.06. 20:50

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297858
Feltöltve
2017.12.05. 20:57
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 20:57
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297859
Feltöltve
2017.12.05. 20:58
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/550 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 20:58
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297860
Feltöltve
2017.12.05. 20:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 20:59
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297861
Feltöltve
2017.12.05. 21:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/450 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 21:00
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297862
Feltöltve
2017.12.05. 21:02
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 21:02
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297863
Feltöltve
2017.12.05. 21:04
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/240 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 21:04
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297864
Feltöltve
2017.12.05. 21:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/350 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 21:10
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297865
Feltöltve
2017.12.05. 21:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/200 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 21:12

"Kálvária" c. alkotás fotói

Kálvária (1731) - Kenyeri
Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
297866
Feltöltve
2017.12.05. 21:15
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix C10
ƒ390/100 • 1/1100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Orbán Róbert 17.12.05. 21:15
Kálvária (1731) - Kenyeri

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
419760
Feltöltve
2020.10.12. 07:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.10.12. 07:57

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
419761
Feltöltve
2020.10.12. 07:57
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

419762
Feltöltve
2020.10.12. 07:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.10.12. 07:58

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
419763
Feltöltve
2020.10.12. 07:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.10.12. 07:58

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
419764
Feltöltve
2020.10.12. 07:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ31/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.10.12. 07:59

"Kálvária" c. alkotás fotói

Település
Kenyeri
Feltöltő
Azonosító
419765
Feltöltve
2020.10.12. 07:59
EXIF információk...
Panasonic / DMC-SZ10
ƒ78/10 • 1/250 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 20.10.12. 07:59
Összesen 18 fotó

Műlap története

20.11.06. 20:50
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.11.06. 20:42
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.11.06. 20:39
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.10.12. 07:59
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.10.12. 07:59
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.10.12. 07:58
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.10.12. 07:58
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.10.12. 07:57
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
20.10.12. 07:57
1 új fotót töltöttem a "Kálvária" műlaphoz
17.12.06. 11:37
Orbán Róbert publikálta "Kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.