I. világháborús emlékmű

Kőtelek, Szent István park
Archív képek

Alternatív, helyi címek:A kőtelki áldozatok emlékére

Kőtelek
Szent István park
Kőtelek, Szent István park

Felállítás1934. október

Rafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)

kalaposlány
2017.12.05. 16:12
Kőtelek, egy Szolnoktól 30 km-re levő község a Tisza parton.

Kőtelek község 1922-ben, az I.világháborús hősök tiszteletére a római katolikus templom falában 4 db márványtáblát szándékozott elhelyezni, feltüntetve rajta a hősi halottak névsorát. A megvalósítást azonban elhalasztották, mert sokan hadifogságban voltak, akikről nem voltak híreik. A szobrot végül 1934-ben készítette el Martinelli Jenő (1886-1954) szobrászművész, melyet bronzba öntött Vignáli Rafael bronzöntőmester. A szobor, mely egy magyar katonát ábrázol, 1,75 m magas, az emlékfal 3 m magas, a tetején egy kettős kereszt látható. Az emlékfal hátsó oldalán lévő márványtáblán szerepel 125 kőtelki áldozat neve.

Az avatási ünnepségről fénykép található a Kőtelek képekben a századfordulótól napjainkig c. 1991. évi kiadványban, ezt az archív fotók között szerepeltettem. Ezen az archív képen kivehető, hogy eredetileg alacsony, kovácsoltvas pálcaelemekből készült díszkerítés vette körül az emlékművet. Egy , az emlékmű másik oldaláról készült avatási fotón jobban látszik a kerítés, melynek alapján biztos vagyok benne, s ezt a másik fényképet is feltöltöm, amikor megnyílik a lehetőségem. Ugyancsak ebből a kiadványból tudható meg, hogy 1934. októberében történt az emlékmű avatása. Az idézett kiadványban látható, milyen sok képeslap készült Kőtelekről, s köztük az emlékműről is, melyeken látható, hogy 1942-ben még biztosan meg volt a kerítés.

Olvashatunk arról, hogy Magyarországon az 1917-ben alkotott VIII.sz. törvényben rendelték el, hogy minden község, város, anyagi erejének megfelelően egy emlékművel örökítse meg azok nevét, akik a háborúban életüket áldozták. Az emlékművek elkészítésével, megvalósításával, és az avatási ceremóniával kapcsolatosan egységes körrendelettel segítették e települések ügyintézését. Biztosították, hogy neves művészek is részt vegyenek az emlékművek elkészítésében, s az elkészült terveket zsűrizés után engedélyezték megvalósítani. (Szikszai Mihály: Az I. Világháború „hősi emlékei” Jász-nagykun-Szolnok megyében ( 369-411. oldalak)

A második világégésnek is több mint 100 kőtelki áldozata volt. 1985-ben a II. Világháború befejezésének 40. évfordulója alkalmából az I. Világháborús Hősök szobrára emléktáblát helyeztek az 1939 és 1945 között elhunyt áldozatok tiszteletére. Ezt az emléktáblát később eltávolították az emlékfalról, mert egy II. Világháborús emlékművet készíttetett Kőtelek. Az emlékfalon még kicsit látható a korábbi emléktábla nyoma, melyről egy archív fotót csatolok.
Források:
https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C5%91telek
https://library.hungaricana.hu/hu/view/JNSM_Ek_14/?pg=372&layout=s
https://www.vfmk.hu/de/node/9790

kalaposlány műlapja

Cím alapján hasonló

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Martinelli JenőRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
297738
Feltöltve
2017.12.04. 15:27

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.12.04. 15:27

297740

297734

297735

297737

297742

a 125 áldozat névsora

297736

a szobor távolról

297739

Martinelli jenő szignó

297741
Feltöltve
2017.12.04. 15:27
Képinfó
Szignó a képen

Vignali Rafael szignó

297732

Archív fotók

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

archív fotó a II. világháborús táblával
Alkotó
Martinelli JenőRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
297743
Forrás
http://archiv.vfmk.hu/1944/jpg/kotelek002n.jpg
Évszám
1944
Feltöltve
2017.12.04. 15:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.12.04. 15:35
1944, Archív felvétel
archív fotó a II. világháborús táblával

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Képeslap
Alkotó
Martinelli JenőRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
297920
Feltöltve
2017.12.06. 14:00
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 17.12.06. 14:00
Archív felvétel
Képeslap

"I. világháborús emlékmű" c. alkotás fotói

Avatási ünnepség 1934. október
Alkotó
Martinelli JenőRafael Vignali (bronzöntő, közreműködő)
Település
Kőtelek
Feltöltő
Azonosító
297989
Forrás
Kőtelek képekben a századfordulótól napjainkig c.1991. évi kiadvány
Évszám
1934
Feltöltve
2017.12.07. 18:16
Képinfó
Avatást látunk
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

kalaposlány 17.12.07. 18:16
1934, Archív felvétel
Avatási ünnepség 1934. október
Összesen 13 fotó

Műlap története

17.12.06. 14:00
1 új fotót töltöttem az "I. világháborús emlékmű" műlaphoz
17.12.05. 16:12
A közösség publikálta kalaposlány "I. világháborús emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.