Nagyvárad (Oradea), Strada Primăriei 27.

Angol cím:Zsigmond Jakó

Nagyvárad (Oradea)
Strada Primăriei 27.
A Keresztény Partium Egyetem udvarában látható.

Avatás2016. november 24.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2017.11.30. 23:42
Ha eltéved, vagy nagyon is tudatosan elmegy az ember lánya Nagyváradra, és lehetősége van a Keresztény Partiumi Egyetemre is bemenni, érdemes mindig figyelmesen szétnézni, mert szinte mindig van egy-egy új művészeti alkotás, mely egy híres magyar emberre emlékeztet.
Éppen egy évvel ezelőtt, 2016. november 24-én, a történész születésének 100. évfordulója tiszteletére avatták a domborműves emléktáblát. A mostani utazás, meg, teljesen véletlenül, éppen november 24-e volt.
A jeles alkalomra emlékkonferenciát is rendeztek az egyetemen. Ennek a részletes programja a forrásoknál látható linkeken olvasható el.

"Jakó Zsigmond Pál Széchenyi-díjas romániai magyar történész, művelődés- és gazdaságtörténész, levéltáros, paleográfus, a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagja (1988). Az erdélyi magyar történettudomány egyik legmeghatározóbb alakja volt a 20. század második felében, levéltári kutatásain alapuló nagyszabású forrásgyűjteményei és ‑közlései, valamint Erdély történetére, művelődéstörténetére vonatkozó munkái hiánypótló jelentőségűek."
Források:
http://itthon.ma/civilifi.php?cikk_id=16413
http://www.reggeliujsag.ro/jako-zsigmond-emlekkonferencia-a-pke-n/

TundeK62 műlapja

Tagi gyűjteményben
Partiumi Panteon

Cím alapján hasonló

"Jakó Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297563
Feltöltve
2017.11.30. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.30. 23:28

"Jakó Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297569
Feltöltve
2017.11.30. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.30. 23:30

"Jakó Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297568
Feltöltve
2017.11.30. 23:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/100 • ISO800

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.30. 23:30

"Jakó Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297566
Feltöltve
2017.11.30. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/125 • ISO500

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.30. 23:29

"Jakó Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297565
Feltöltve
2017.11.30. 23:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/125 • ISO800

297567

297564
Feltöltve
2017.11.30. 23:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.30. 23:29

"Jakó Zsigmond" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Nagyvárad (Oradea)
Feltöltő
Azonosító
297562
Feltöltve
2017.11.30. 23:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 17.11.30. 23:28
Összesen 8 fotó

Műlap története

23.08.12. 08:32
A "Jakó Zsigmond" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.30. 23:42
TundeK62 publikálta "Jakó Zsigmond" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.