A dorozsmai kálvária

Szeged-Kiskundorozsma, Hősök Ligete

Szeged-Kiskundorozsma
Hősök Ligete
Brassói utca folytatásaként a ligetben

Avatás2012. szeptember 16.
Avatás1932

Cedrus
2017.11.29. 22:45
A 18. században pusztított kolerajárvány túlélői fogadalmat tettek egy kápolna megépítésére, mely ma is látható. A kápolna előtti dorozsmai első stációkat 1856-ban építették.

1932-ben Német Kálmán helybeli kőművesmester készítette el az újabb stációkat. "A pécsi Zsolnay-féle majolika gyárból hozattak fagyálló és színtartó majolika képeket, darabját 50 pengőért. Mind a 14 stációra akadt megrendelő, nevüket a képek alá kis bádog-táblácskán örökítették meg. A stációkat 1932. május 5-én szentelték fel."

A stációk domborművei szinte azonosak a mórahalmi stációkon láthatókkal. https://www.kozterkep.hu/~/28765/Morahalmi_kalvaria_Morahalom.html

Az első világháborúban elhunyt katonák emlékére ekkor ültették a liget fáit.

"Az utóbbi évtizedekben egyre jobban az enyészet martalékává váló tizennégy stáció közül hét már teljesen földig volt rombolva, a maradék hétnek a fajansz képe rongálódott meg." Döntés született egy új kálvária megépítésére.

Sok éves munka és előkészület után elkezdődött kálvária kivitelezése. A régi kálváriát lebontották úgy, hogy a bontásból még felhasználható anyagokat az újba beépítsék. A még megmaradt mázas kerámiákat összegyűjtötték és a helyi plébániára vitték.

A stációk képeit Barta András szobrászművész mintázta a régi táblák mintái után, majd maradandóbb anyagba, bronzba öntötték.

A tizennégy stációból a IV. megmaradt, ma is látható. A bemutatott képeknél (utolsó két fotó) az új és régi stáció összekapcsolva látható.

A csatolt linken részletes leírás olvasható a kálvária történetéről.
Források:
https://szegedpanorama.blogspot.hu/2012/09/a-dorozsmai-kalvaria.html
http://www.kiskundorozsma.hu/site/index.php/nevezetessegek/item/143-kalvaria
https://artportal.hu/lexikon-muvesz/barta-andras-3958/

Cedrus műlapja

Cím alapján hasonló

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297489
Feltöltve
2017.11.29. 21:46
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.29. 21:46

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297490

297491
Feltöltve
2017.11.29. 21:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.29. 21:47

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297492

297493
Feltöltve
2017.11.29. 21:48

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.29. 21:48

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297494

297495

297496
Feltöltve
2017.11.29. 21:49

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.29. 21:49

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297497
Feltöltve
2017.11.29. 21:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/800 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.29. 21:50

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297498
Feltöltve
2017.11.29. 21:51
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ31/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.29. 21:51

"A dorozsmai kálvária" c. alkotás fotói

Az új és a régi együtt
Alkotók
Település
Szeged-Kiskundorozsma
Feltöltő
Azonosító
297499

297500

Összesen 12 fotó

Műlap története

17.11.30. 10:45
Az "A dorozsmai kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.30. 10:43
Az "A dorozsmai kálvária" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
17.11.29. 22:45
Cedrus publikálta "A dorozsmai kálvária" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.